Ó, hogy mennyire jó az, amikor az ember lánya hajnali 4-kor arra ébred, hogy ordibálnak a madarak… De komolyan, a madarak hajnali 4-kor nem szimplán csivitelnek, ilyenkor OOORDIBÁÁLNAK. (True story, saját fülemmel hallottam.)
Félreértés ne essék, szeretem én az állatokat, aranyosak a madarak is, csak azt nem értem, hogy mi a fészkes fenét beszélnek meg ennyire hangosan hajnali 4-kor? Eligazítás van? Reggeli info csere? „Figyuzzatok, éjjel esett az eső, de ma úgy tűnik, hogy szép időnk lesz.” „Vigyázz, ott a macska mögötted!” „Ti láttatok valahol reggelit?” „Szerinted pont az autó fölötti ágon ülök, vagy menjek még egy kicsit arrébb?”
De talán jobb is, ha nem értem, hogy mit csevegnek ennyire…

Az én döntésem a nagy madárordibálás közepette az volt, hogy alszom tovább. Ez volt a szikla szilárd elképzelésem. Merthogy 5-kor egyébként is csörög az óra, addig pont 60 percet tudok aludni. Tudnék. Ha csend lenne. Ugyebár.
Pedig milyen jó is lett volna a szűken 5 órányi alvás után még egy órácska pihi egy sűrűre tervezett nap előtt. Az aznapi tervben volt egy utazás (na ez nálam néha teleport, az autópálya elején szem becsuk, fővárosunk határánál pedig kinyit – szóval ez annyira nem is vészes), aztán egy kis munkahelyi meló (+ 2 kávé), utána ajándékvásárlás (ó, de kár, hogy már megvolt a pandás könyv a Mackónak… az „5 perc alatt megtaláltam a tökéletes ajándékot” programból ekkor lett „túrjuk át az egész könyvesboltot egy óra alatt”, de legalább sikeresen zárult a dolog), ezt elméletben szobafestés követte volna, de ez elmaradt, helyette inkább megnéztük egy barátunk vadiúj, félkész lakását, amiben a fürdőszoba már egyszer teljesen kész volt és gyönyörű (hű, azt a hatalmas zuhanyzót nagyon irigylem!), csak aztán lett egy csőtörés… még nem tudni hol, ne is menjünk bele a részletekbe (ó, az a szép csempe, jaj…).
Valami ilyesmi lett a nap, a végén persze még egy hazautazással zárva, és valahogy éjfél körül arccal az ágyba dőlve (csak mert úgy az igazi). Húzós nap volt, jobb lett volna a hajnali madaras incidens nélkül, de túléltük, és ez a lényeg.

És hogyan kapcsolódik ehhez a rebarbarapudingos pite? Nagyjából sehogy.
Ez a pite egy másik napon készült. Egy olyan napon, amikor csörgött a telefonom, és az a kérdés hangzott el a vonal túlsó felén, hogy „figyu, itt vagyok a boltban, van rebarbara, eper és áfonya, viszek haza és sütsz valami finomat, jó?” 
Na ez lett belőle. Meg egy áfonyás túrótorta. Az epres sztorira még várnotok kell.
Amikor a terveket szövögettem a rebarbarával kapcsolatban, először pohárkrémen gondolkodtam, és valójában már nem is emlékszem, hogyan lyukadtam ki végül ennél a verziónál (jó nagy kanyar lehetett…), de örülök neki, hogy ez lett belőle. Így ugyanis rájöttem, hogy van az a süti, amiben szeretem a marcipánt. Merthogy egyébként utálom a marcipánt. Dunsztom sincs, miért tettem mégis a pitébe, egy ötlet volt csak, és ahogy eszembe jutott, kíváncsi lettem, hogy tényleg finom-e.
És ó, te jó ég! Finom! De nagyon finom!
A marcipán miatt aztán variáltam a tölteléken is, nem éreztem jó ötletnek csak úgy magában rádobálni a rebarbarát, inkább belekevertem egy pudingba, hogy selymesebb, krémesebb legyen az egész. Ez is egy jó ötlet volt, már csak azért is, mert így sokkal több vaníliát bírt el a süti, amit pedig nagyon szeretek.
És ha már így belendült ez a rebarbara projekt, és az eredeti pohárkrémes ötlet pitévé fajult, gondoltam adjuk meg a módját: a szokásos gyorsan szétnyomom a tésztát a formában dolog helyett most rendesen kidíszítettem a sütit, derelyeszaggatóval keskenyebb-szélesebb csíkokat vágtam, és rácsosan tettem a pite tetejére, körben pedig hármas fonással font tészta került rá, az illesztésnél kis köröcskékkel lezárva. Nem nagy macera, 10-15 perccel több csak így az egész meló a sütivel, de olyan jól néz ki, akinek belefér ez a pluszmunka, mindenképp így próbálja ki!

Rebarbarapudingos pite marcipánnal
Hozzávalók:egy kisebb, ∅20 cm-es pitéhez
a tésztához:

225 g finomliszt
125 g hideg vaj
50 g porcukor
2 ek. hideg víz
1 tojássárgája
½ rúd vanília kikapart magjai
csipetnyi fahéj
csipetnyi só

a töltelékhez:

200 g rebarbara
200 ml tej
40 g cukor
1 tojássárgája
40 g étkezési keményítő
½ rúd vanília kikapart magjai
csipetnyi fahéj
40 g marcipán


A tészta hozzávalóit késes darálóban (vagy kézzel) összedolgozzuk, és betesszük a hűtőbe kicsit pihentetni.
A rebarbarákat megpucoljuk (vékonyan lehúzzuk a külső réteget a szárakról), és ujjnyi vastag darabkákra vágjuk. Egy lábasba tesszük, egy nagyon kicsi vizet öntünk alá (nem kell sok, ahogy melegszik, nagyon sok vizet fog kiengedni a rebarbara is), és közepes lángon felforraljuk. Nem kell főzni, épphogy csak kezdjen el forrni az egész, hogy egy nagyon kicsit puhuljanak a rebarbaradarabok.
A tejet a vaníliával és a csipetnyi fahéjjal felforraljuk (miután a vanília magjait kikapartuk, dobjuk bele a rudat is, ettől még vaníliásabb lesz a krém – és persze majd vegyük ki, mielőtt a tojássárgájás részt belekeverjük).
A tojássárgáját keverjük ki a cukorral és az étkezési keményítővel, és ha már forr a tej, folyamatos kevergetés közben adjuk hozzá, és lassú tűzön sűrítsük be. Ne főzzük túl, a tojás könnyen kicsapódik a forró keverékben – ahogy újra felforrt, le is húzhatjuk a tűzről.
Ezután keverjük a krémbe a rebarbarát.
A tészta 2/3 részét kinyújtjuk, áthelyezzük a piteformába (∅20 cm-es forma lesz jó), az ujjainkkal óvatosan belenyomkodjuk, hogy az oldala is felvegye a tál formáját, majd a forma szélénél körbevágjuk a tésztát. A leeső maradékot hozzágyúrjuk a félretett 1/3 rész tésztához – ezzel fogjuk majd díszíteni a pitét.
Az előkészített tésztára teszünk egy darab sütőpapírt és erre sütőbabot (szimpla szárazbab vagy szárazbármi, a lényeg, hogy lentebb nyomja a tészta alját, hogy ne tudjon felpuklisodni), majd 190°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a tésztát.
Közben a marcipánt kinyújtjuk akkora méretűre, hogy pont beleférjen a pite aljára.
Az elősütött tésztára fektetjük a kinyújtott marcipánt, eldolgozzuk, hogy mindenhová jusson (nem baj, ha közben szakad kicsit, könnyen tudjuk javítani, mert nem fog majd látszani – a lényeg, hogy a végén jusson belőle mindenhová).
Erre öntjük az előfőzött krémet, elsimítjuk, majd a félretett tésztával díszítjük a pitét.
A díszítéshez én először a hármas fonatot készítettem el: ehhez kinyújtottam a tésztát hosszúra és keskenyre, és derelyeszaggatóval hosszú csíkokat vágtam belőle – ezt fontam össze sima hármas fonással. Közben néztem, hogy van-e már olyan hosszú, hogy körbeérje a piteformát. Nekem egy helyen bele kellett toldanom, mert túl rövid lett volna a fonat, de ez nem gond – a fonásnál a toldást olyan helyre tettem, ahol valamelyik másik szál pont eltakarja, így a kész sütin ebből semm