Túrós brownie-torta áfonyával

  • 2017.05.22.
  • 4

Sokan szokták kérdezni, hogy ennyi sütitől, amit sütök, hogy nem ragadnak rám a kilók rohamtempóban. Nos, van két jól bevált módszerem erre, egész jól működik mind a kettő.
A leghatékonyabb trükk az elhízás ellen: mással kell megetetni a sütit.
Most komolyan: ha vendégségbe megyünk, viszünk sütit. Ha a városban beszélünk meg találkozót egy jóbaráttal, néha akkor is viszünk sütit. A munkahelyemre is vittem már egyszer-kétszer sütit. Ez bizony mind megspórolt kalória!
És mielőtt számító kis dögnek tűnnék, aki szándékosan kergeti túlsúlyba a barátait, felhívom a figyelmet arra, hogy ha tíz-tizenöt felé osztunk egy tepsi sütit, akkor egy emberre nem is jut olyan sok, mintha ketten, vagy max hárman-négyen ennénk meg ugyanennyit. Tehát ha úgy nézzük, ez a végén mindenkinek jó. Na ugye.

A másik módszer a kilók legyőzése ellen: a mozgás. Ugyanúgy, mint az előző, ez sem túl meglepő, ugye? Maximum az, hogy egy sütis blogon olvasol erről. De hát ez van, az élet ilyen kegyetlen, az egészséghez sportolni is kell.
Én futni szeretek, de bármi megteszi, csak mozgás legyen – és ez a tanács nemcsak annak szól, aki sok sütit eszik. Vigyázzatok a szívetekre, vigyázzatok az érrendszeretekre, és sportoljatok, bármit, amit szerettek és tudtok.
Aki semmit sem szeret mozogni, annak ajánlom a kutyával futást. Mostanában kint, a határban, tanyák és bányatavak közt szoktam futni. Egyik épület mellett van egy kutya is, nagyon jófej, imádja, ha simogatjuk. Ő egy igazi jó kutya: aki az épület felé közelít, amit ő őriz, azt megugatja, és nagyon érdeklődő, mindent megnéz, megvizsgál, jól ismeri már a környéket, és azt is, hogy kivel lehet összepajtizni, és kivel nem.
Szeret hozzánk csatlakozni futás közben, persze neki még séta az a tempó, ahogy én futok, de nem zavartatja magát: néha berongyol a földekre, és úgy ugrál ott, hogy csak néha látszik ki a feje búbja és a lebegő fülei, aztán megkergeti a madarakat, legutóbb egy fácánkakassal is próbálkozott, szerencsére (óriási kattogás közben) el tudott repülni szegény. Én még így fácánt repülni se azelőtt, se azóta nem láttam egyébként, szegénykém biztosan nagyon megijedt a kutyától – de a lényeg, hogy a végén senkinek nem esett bántódása. Másik lényeg: ha kutyával futunk, valami mindig történik, a kutya gondoskodik arról, hogy ne legyen unalmas a futás, az tuti!

Na de most már térjünk rá a bejegyzés eredeti témájára: a sütire. Ebben a sütiben az a jó, hogy mindhárom fő összetevője külön-külön is finom. (Csak halkan jegyzem meg, ennek minden sütire igaznak kéne lennie, én erre szoktam is figyelni mindig.)
Kezdjük alulról: brownie. Nem is ragozom tovább.
Erre jön egy szép magas túrókrém réteg, krémesítve, vaníliával és pár csepp citrommal ízesítve. Finom. És egészséges. És a túró friss íze iszonyú jól passzol a töményen csokis brownie-hoz, imádom a kettőt együtt.
A tetejét friss áfonyával pakoltam meg, ez (idénytől függően) más gyümölcs is lehet, és nem muszáj megállni az eper-málna-ribizli bogyósoknál, ez a süti körtével vagy fahéjas almakompóttal (tessék rendesen lecsepegtetni!) megpakolva is nagyon finom.
Ami külön jó benne, hogy pont olyan egyszerű elkészíteni, mint ahogy ezt itt leírtam, bárki nekiállhat, nem bonyolult süti, és ha kicsi tortakarikában sütjük (én ∅20 cm-eset használtam), akkor ilyen szép magas tortát kapunk. Gyorsan kész, csak a zselatinos túrókrém pihentetését kell belekalkulálni a dologba, de megéri rá várni, mert nagyon finom!

Túrós brownie-torta áfonyával
Hozzávalók:egy ∅20 cm-es kistortához
a brownie-hoz:

100 g vaj
100 g étcsokoládé
2 tojás
5 dkg cukor
5 dkg liszt

a túrókrémhez:

500 g túró
100 g tejföl
100 g porcukor
fél rúd vanília kikapart magjai
csipetnyi őrölt gyömbér
néhány csepp citromlé
10 g zselatin

a tetejére:

250 g áfonya

A brownie tésztáját összeállítjuk (kattints ide ahhoz a bejegyzéshez, amiben erről írtam!), és egy ∅20-22 cm-es kerek tortaformában 180°C-on-on kisütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
Ha a brownie kihűlt, elkészítjük a túrókrémet: a zselatint kevés hideg vízbe áztatjuk, a túrókrém többi hozzávalóját pedig robotgéppel vagy botmixerrel összekeverjük (így nem lesz olyan darabos a túró).
A zselatint kis gázon elkezdjük melegíteni, nem szabad forralni, csak addig melegítjük, amíg fel nem olvad. Ekkor hozzákeverünk egy keveset a krémből (erre azért van szükség, mert ha hirtelen kevernénk a hideg krémbe a zselatint, akkor összeugrana), majd ezt elkeverjük az egész túrókrémben.
A brownie lapra visszatesszük a kerek tortaformát (lehetőleg minél szorosabban), majd ráöntjük a túrókrémet, szépen elsimítjuk, és megpakoljuk az áfonyával. Éjszakára (vagy legalább 6 órára) hűtőbe tesszük, hogy a túrókrém szép stabil legyen.
 

Kövess facebookon, hogy ne maradj le egy finomságról sem!