Bambi kétszersült aszalt fügével

  • 2016.06.12.
  • 6

… az Őzike és Hóvirág kétszersült emlékére, csak sokkal rafináltabban!  Egy időben nagyon szerettem az Őzike és a Hóvirág kétszersülteket, mostanában már nem is szoktam vele találkozni a boltokban, úgyhogy egy kis info annak, aki lemaradt erről az azt hiszem múlt rendszerből származó kétszersültről, ami egyébként minőségben simán felülmúlja nyugati származású társait: az Őzike sós, a Hóvirág pedig édes kétszersült, négyzetes alapú volt mindkettő, kék illetve rózsaszín csomagolásban, hogy az olvasni nem tudó kisebbek is ki tudják választani a boltban, hogy melyiket kérik. Ezekben a kétszersültekben még volt anyag, és nem kellett egy egész zacskóval megennem ahhoz, hogy jóllakjak vele, az ízük is tökéletes volt – az összetevőiről viszont semmit sem tudok, mert még kicsiként voltam Őzike rajongó, akkoriban csak az ízélmény mozgatott, az E számokat még nem kutattam a csomagolásokon. Az Őzike és a Hóvirág után csak a szép emlékek maradtak, na meg a kenyérpirító, amivel ha igazi kétszersült nem is készíthető, azért az élmény hasonló – és persze a kétszersült várt rám a végtelennek látszó „majd egyszer ki fogom próbálni” listámon, eddig még meghatározatlan formában: édes vagy sós, biscotti, cantuccini vagy valami más. Ezek közül a napokban a valami másra esett a választásom. Merthogy fogtam magam, készítettem egy szuperfinom fonott kalácsot, és ebből gyártottam kétszersültet. És hogy miért?Azért, mert kirándulásra is vihető, piknikezős, utazós sütiken törtem a fejem, és eszembe jutott, hogy igaz, hogy a friss kelt kalács nagyon jó az egy-két napos kirándulásokra, de mi van akkor, ha mondjuk egy hétre megy az ember, és szeretné, ha lenne nála valami olyan finomság, ami biztosan kibírja a hét végéig is? Merthogy a kelt tészta a melegben néhány nap után már nem biztos, hogy jó… A kekszek ilyenkor jobb barátaink, de a héten készült már egy csokival töltött diókeksz, ezért most másban gondolkodtam – így jutottam el a kétszersültig.A kétszersült azért jó, mert ha szép, puha, buborékos kalácsból készítjük, akkor magában is fogyasztható (mert ha nem túl tömör a tészta, akkor könnyen harapható szárazon is), de nagyon finom kakaóba, tejeskávéba vagy tejbe mártogatva is. Én most mindkettőt próbáltam, mert jó nagy adagot szerettem volna készíteni, hogy a kisült kalácsok egy részét frissen ehessük meg – és a kétszersültnél egyáltalán nem hátrány, ha sok lesz belőle, mert sokáig eláll.  Bambi kétszersült aszalt fügévelHozzávalók:a tésztához:kb. 1 kg Nagyi titka Kelt tészta süteményliszt (amennyit a tészta felvesz, nekem még 10 dkg kellett, de sokszor elég pont 1 kg)1 egész tojás1 tojássárgája4 ek. cukor1 kis tasak (7 g) szárított élesztő5 dkg vaj olvasztva1 ek. olaj9 dl tejcsipetnyi sóa formázáshoz:3 tk. kakaópor1,5 tk. fahéj¼ tk. őrölt kardamom (elhagyható)½ rúd vanília kikapart magja3-4 szem aszalt fügeHa kézzel dagasztjuk a tésztát, akkor az élesztőt futtassuk fel egy kevés langyos cukros tejben, majd a lisztből, tojásból, a maradék tejből és cukorból, az olvasztott vajból, olajból és csipet sóból készítsük el a kelt tésztát. Dagasszuk be jól, majd tegyük félre langyos helyre kelni.Ha géppel dolgozunk, tegyük a tészta hozzávalóit az üstbe, és indítsuk el a dagasztóprogramot, majd hagyjuk a gépben kelni a tésztát.Az asztalt fügét vágjuk mazsolányi darabokra.Ha a tészta kétszeresére kelt, gyúródeszkán gyúrjuk át, majd vágjuk három egyenlő részre, és a tálba/üstbe visszatéve dagasszuk bele az első harmadba a vaníliát és az aszalt füge egyharmadát, a második harmadba a fahéjat, a kardamomot és az aszalt füge másik harmadát, végül a harmadik harmadba az átszitált kakaóport és a maradék aszalt fügét.A tésztából 4 egyforma fonatot fogunk készíteni, ezért mind a három ízesített tésztagombócot négyfelé vágjuk. Tepsi hosszúságú rúddá sodrunk egy vaníliás, egy fahéjas-kardamomos és egy kakaós rudat, majd hármas fonással összefonjuk, és a fonatot kivajazott tepsire fektetjük. Ezt megismételjük a többi tésztadarabbal is (célszerű 2 tepsire 2-2 fonatot tenni).Ha a fonott kalácsot megformáztuk, konyharuhával lefedve langyos helyre félretesszük kelni, majd 40 perc elteltével (az időt az első adag pihentetésétől kell számolni, mert amíg ez sül, a másik még tud kelni) 180°C-ra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Ha kisült, félretesszük hűlni.A kész fonott kalácsokból annyit, amennyit szeretnénk kétszersültnek elkészíteni kisujjnyi vastagon felszeletelünk, a szeleteket egymás mellé tepsire fektetjük (legjobb a grillrácsos tepsi, de az egyszerű tepsi is megteszi), és kb. 20-30 percig szárítjuk a sütőben 190°C-on, akkor van kész, mikor a széle elkezd kicsit pirulni. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.Tipp:Ha fél adagot szeretnénk készíteni, akkor a receptben szereplő tojás mennyiségét (1 egész + egy sárgája) úgy tudjuk „megfelezni”, hogy a fél adagba egy egész tojást teszünk.A jól kiszárított kétszersült hetekig eláll (a gyümölcsöt is aszalva tettük bele, ezért ez is száraz, így kevésbé romlandó).Aszalt füge helyett más aszalt gyümölccsel is kipróbálhatjuk, finom lehet mazsolával vagy vörösáfonyával is, karácsony előtt pedig mézeskalácsos fűszerekkel, kandírozott narancshéjjal és aszalt gyömbérrel fogom készíteni.