Húsvéti muffin extrákkal

  • 2015.03.30.
  • 1

Csodaszép, színes húsvéti muffinok, amiket egyszerűen kötelező megcsinálni, ha gyerkőc van a háznál! Akár velük együtt is díszíthetünk, biztos tetszeni fog nekik a zöld krém, meg a sok kis cukorka és csokitojás!Nálunk már nem olyan nagy ünnep a húsvét, de emlékszem, amikor még kicsi voltam, ugyanúgy vártam, mint a karácsonyt. Általában vidéken voltunk a nagyapámnál, ami több dolog miatt is szuper volt. A vidéki slow lifeban olyanokra volt időnk, amire szerintem a fővárosban soha nem lett volna. Elmentünk a falu méhészéhez, akitől vettünk méhviaszt (de lehet, hogy házhoz hozták, mint oly sok mindent…mire jó, ha az ember nagyapja tanár volt?!), ezt felmelegítettük egy konzervdobozban a kályhán (!), majd írókával megrajzoltuk a mintát a főtt tojásokra. Ezután jött a többféle tojásfesték, majd amikor már eleget áztak, késsel le kellett kaparni a viaszt. Imádtam! Aztán a másik nagyon jó dolog az volt, hogy a kertben és a házban anyukám eldugta az ajándékaimat és a csokirengeteget, és ezeket a nagyon menő hideg-meleg játékkal kellett megkeresnem.A csúcs azonban az volt, hogy Szentmártonban húsvétkor igazi nyuszi volt. Az utca túloldalán lakott egy bácsi, aki nyulakat tartott, és húsvétkor mindig kaptam kölcsön egyet. Hál’ istennek nem kellett olyan traumákat átélnem, hogy húsvét hétfőt követő hétvégén már nyúlpecsenye lett volna a menü, legalábbis nem emlékszem ilyenre. Feltételezem, hogy visszaadtuk a bácsinak a nyuszikát…kivéve egyszer, amire nagyon is emlékszem, hogy nyufika egyszer csak nem mozdult meg többé, és mi csak találgattuk, hogy mi baja lehetett. A mai napig nem tudom.Ami azonban még ennél is nagyobb nyomot hagyott emlékezetemben, az a locsolkodás. Akkor még divat volt, hogy kiöltöztem, és illatosan (hogy minek mostam előtte hajat, azt nem értem) vártam a locsolókat. Jöttek rendesen szépen, sorban, mondták a klasszik zölderdőbent, vagy egy-egy humorherold nyomott valami viccesebbet, de a csúcs Gyuszika volt. Gyuszika egy végtelenül rendes, jóakaró srác volt a faluban. Nagyapám segített neki a hivatalos ügyeit intézni, ezért Gyuszika néha jött hozzánk, hozott valami kis ajándékot, csirkét, tojást, vagy leginkább pálinkát, amiből egyből ivott is. De mindent elmond róla a nem annyira kedves, de faluban bevett ragadványneve: ő volt a Bolondgyuszika. Azon a húsvét hétfőn is nagyon aranyosan jött, kiöltözött, még verset is mondott, majd jól szemen fújt a parfümmel. Anyukámék el sem tudták képzelni mi bajom, és miért jajjgatok, és miért futok a fürdőszobába. Nyilván túléltem, és semmi maradandó bajom nem lett, de azután már kicsit lejjebb hajtott fejjel fogadtam a locsolókat.Mostanra pedig annyi lett a húsvétból, hogy van sonka, meg kalács. Tavaly konkrétan azon kellett drukkoljak, hogy legalább egy valaki a család férfitagjai közül locsolján má’ meg végre, mert úgy el fogok hervadni, mint annak a rendje. Vége a szép időknek, amikor arra keltem, hogy apukám beront a szobába egy szódásüveggel. Úgyhogy gyerünk, vigasztalódjunk sütivel!Ez a húsvéti muffin egyáltalán nem bonyolult, inkább csak egy picit időigényes, de a kezdőket is bátorítanám, hogy vágjanak bele, és persze, ahogy az elején írtam, gyerekekkel felvértezve is jó móka lesz!A húsvéti muffin hozzávalói (kb. 16 db-hoz):200 g natúr joghurt1 tojás0,5 dl étolaj120 g cukor2 csomag vanillincukor300 g liszt1/2 zacskó sütőpor1 citrom héja és leve(Tehetünk még a tésztába apróra vágott csokit, mandulát, mazsolát, szinte bármit!)A muffinhoz egy nagy tálba öntjük a joghurtot, az olajat, és beletörjük az egész tojást. Egy kézi habverővel ezt elkeverjük.Hozzáadjuk a cukrot és vanillincukrot, így is keverjük egy kicsit.Végül mehet bele a liszt, a sütőpor és a citromhéj, citromlé. Ennyi volt a tészta!A muffintepsibe papírkapszlikat teszünk, amiket 3/4-ig töltünk meg a masszával. Ehhez használjunk egy kanalat, és figyeljünk, hogy a tepsire ne csöpögjön nagyon a massza, mert odaég, és füstölni fog a sütőnk, és nagyon meg fogunk ijedni, pedig nincs semmi baj a tésztánkkal.180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és kb. 20 perc alatt megsütjük a muffinokat. Ha picit hűlt, kivesszük őket a tepsiből, és egy rácson hűtjük őket ki.A krém hozzávalói:1 csomag vaníliás pudingpor5 dl tej4 ek. cukor150 g vaj3 ek. porcukorzöld ételfesték (én gél állagút használtam, ebből már egy picike is intenzív színt kever)Először 3 dl tejet felteszünk edényben melegedni.Aztán a pudingporból pudingot főzünk. A pudingport egy kis tálban elkeverjük a cukorral és 2 dl tejjel.A pudingporos keveréket a tejhez öntjük, és folyamatos keverés mellett, addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik.Ha kész a puding, akkor átöntjük egy nagy edénybe, vagy tepsibe, hogy el tudjon terülni, hiszen így gyorsabban hűl ki. A tetejére borítsunk (nyomkodjuk a tetejére) folpackot, mert ez megakadályozza, hogy a puding bebőrösödjön.A puha vajat (ha a hűtőből vesszük ki, akkor melegítsük át a mikróban annyira, hogy még ne legyen folyós) kikeverjük a porcukorral. Ehhez már használjunk robotgépet!A kihűlt pudingot kanalanként adagoljuk a vajhoz, és jó alaposan keverjük ki a robotgéppel, hogy ne legyen csomós. Most különösen fontos, hogy ne legyen csomós, és hogy ne csapódjon ki a vaj, mert a krémet még színezni fogjuk, és csak így lesz szép egyenletes a színezés. Én a gélfestéket egy fogpiszkáló segítségével szoktam adagolni, mert ezekből egész kevés is elég.A díszítéshez csillagcsövű habzsákot használtam, és ezzel nyomtam kis “fűcsomókat” a kihűlt muffinok tetejére. De van olyan habzsákcső is, amin kis apró lyukak vannak, azzal is szép fűhatást lehet elérni. Amikor habzsákkal dolgozunk, figyeljünk arra, hogy a krém betöltése közben ne keletkezzenek légbuborékok a zsákban, mert akkor “prüszkölni” fog a habzsák díszítés közben.Tehetünk a fűre virágokat is fondantból, marcipánból, vagy ostyából is akár. A tojásokhoz már rengeteg féle cukorkából válogathatunk, van a klasszik M&M’s, lehet kapni sokféle zseléscukrot is, de én most egy felnőttesebb változatot használtam. Csokiba mártott mandulát vettem, így egy picit decensebbek a muffinok. Boldog nyuszit, jó készülődést, és rengeteg sütit kívánok mindenkinek! Gyertek a facebook oldalra is, és mutassátok meg, hogy Ti mivel készültök húsvétra!Hasonló bejegyzések:Barackos muffin morzsával sütveVirágos muffinokFehércsokis mákos muffinTámadnak a rénszarvasos muffinok!