Gesztenyés sajttorta

  • 2014.01.14.
  • 3

December óta készülök erre, most végre eljött az ideje: két kedvencem kombinálása, a sajttorta és a gesztenyepüré házasítása. A mascarponénak köszönhetően a kisült tortának olyan az állaga, mint egy gesztenyemoussenak, isteni, elmondhatatlan!Egy időben rákaptunk itthon a gesztenyepürézésre. Heti egyszer biztos volt olyan, hogy gesztenyemassza a fagyóból kivesz, tejszín gyorsan felver és kész is a desszert! Lehet, hogy előfordult ám az is, hogy heti háromszor volt ilyen, na de ki számolja, ugye?!  Most jut eszembe, szenteste is gesztenyés desszert volt (creme brulee), lehet, hogy komolyabban kéne foglalkozni a gesztenyeaddikciónkkal. Bár szerintem ezzel együtt lehet élni. Most még minden szép és jó, mert egy szelet még ott figyel a hűtőben, de mi lesz ezután? Nyugodtan lehet nagyobb összegű fogadásokat kötni arra, hogy hány napon belül jelenik meg a következő gesztenyés cucc a blogon!Na de, vissza a főszereplőnkhöz, akivel ilyen vidám, rózsaszín a reggel, és aki ilyen gyönyörű a januári (!) napfényben! Csapjatok bele a projektbe, nem fogjátok megbánni!Egy 18 cm átmérőjű tortaformához:Kekszréteghez:160 g spekulatiuskeksz, morzsásítva (győri keksz vagy zabkeksz is jó, de nekem nagyon jól passzolt a gesztenyéhez ez az enyhe fűszeresség)75 g vaj/Rama olvasztvaSajtkrémes részhez:250 g mascarpone1 dl tejföl80 g cukor1 zacsi vanillincukor1 ek. liszt200 g gesztenyemassza2 db kicsi tojásA gesztenyemasszák általában 250 grammosak, úgyhogy azt, ami megmaradt, próbáljuk meg megtartani díszítéshez. Jó, meg is ehetjük. Jó, én igazából csak egy kisebb darabot hagytam, ennek a kis tortának a tetejére az is elég volt. Szóval: sütő 165 fokon előmelegítve, kapcsos tortaforma leterítve sütőpapírral, majd körbetekerve alufóliával (itt írtam már róla, hogy miért kampányolok emellett). A kekszet morzsásítani lehet késes robotgéppel, vagy jól záródó zacsiban sodrófával ütögetve, ez utóbbi mókásabb. Kezdődhet a gyurmázás: a vajat olvasszuk fel és keverjük össze a kekszmorzsával. Amikor olyan az állaga, mint a vizes homoknak, akkor  már jó, és mehet is a formába. Én a forma szélére is fel szoktam nyomkodni egy kis peremet. 8-10 percre mehet a sütőbe, majd kivesszük hűlni. Sütőt hagyhatjuk bekapcsolva, úgyis megy vissza nemsokára még egy körre.A sajtkrémes részhez nincs más dolgunk, mint összekeverni a mascarponét a tejföllel, a cukorral, a vanillincukorral, majd jöhet egy kanál liszt, és végül a gesztenyemassza. A két tojást egyenként, a legvégén keverjük hozzá, és mindkettőnél 1-1 percig még kevergessük a masszát azzal a robotgéppel, hogy szépen elvegyüljön minden mindennel. Ezt a keveréket öntsük a kekszrétegre, és mehet is a sütőbe. Kb. 30-35 perc elég neki. Ilyenkor ha megrázzuk a formát egy kicsit, akkor a közepe még beremeg, de ez pont így jó, zárjuk le, és hagyjuk a tortát a sütőben kihűlni. Tegyük hűvösre pár órára, vagy akár egy egész éjszakára. Én most este sütöttem (a változatosság kedvéért :p ), így reggelig bent hagytam a sütőben. Tökéletes állaga lett!Nem egy nagy kunszt ez a sajttorta, csak valamiért (gondolom a neve miatt) ijesztőnek tűnik. Bátran csapjunk bele, kezdők is, eddig csak nagyisütijeit sütögetők is, hajrá!Egy másik ízesítésű sajttortát itt találtok! És gyertek, játsszatok velem: a játék igazán egyszerű és 3féle kekszből álló csomagot nyerhettek!Hasonló bejegyzések:Mézeskalácsos-mandarinos sajttortaMandulás piskótatekercs trüffelkrémmelOreo-s brownie tortaHófödte Oreo golyók