Citromos kókusz-krémes

  • 2020.04.08.
  • 8

Bár az elnevezés kissé félrevezető, mert benne van a „kókusz” kifejezés, valójában a kókuszíz épp csak egy kicsit érezhető. Úgyhogy a süti neve inkább szójáték akar lenni, hiszen a krém alapját a kókusztejszín vagy más néven kókuszkrém adja. Ezt a régóta kedvenc alapanyagot azért választottam a tehéntej helyett, mert kíváncsi voltam, hogy egy olyan finom és könnyű krém, mint a házi krémesé, ugyanúgy működik-e kókusztejszínnel, mint tejjel. És igen! :D A különbség csak egy alig észrevehető kis kókuszíz.A krémes egyébként olyan nagy kedvencem – persze kizárólag házilag elkészítve, mert a cukrászdai változata egyáltalán nem dobogtatja meg a szívem –, hogy az Anyával közös szülinapunkra készült krémes-torta utáni napokban majd megőrültem azért, hogy megint krémest ehessek. :D A blog szempontjából ez a vágyam nem volt épp örvendetes, hiszen krémes után krémest mutogatni nem vall valami nagy változatosságra, még ha ez a második sütés citromos és nem tejjel készült is. Hogy magamnak kedvezzek, persze megcsináltam a sütit, de hogy ti, kedves blogolvasók ne érezzétek unalmasnak a sütikínálatot, direkt húsvétig vártam, hogy posztolhassam. :D Úgyhogy november végén nem a karácsonyi díszeket pakoltam a süti köré, hanem a húsvétit. :D Tiszta szerencse, hogy a sok tojás okán szerintem a krémes sokkal inkább a húsvéthoz illő édesség. :)Hozzávalók 12-14 szelethez:2 cs. leveles tészta (2x275 g, kb. 25x40 cm-es lapok, pl. Backetteria, Aldi, vagy házi leveles tészta)6 tanyasi tojás18 dkg kristálycukor2 dkg vaníliás cukor15 dkg finomliszt6 dl kókuszkrém (pl. Cocomas)1,5 dl víz2 nagy méretű, kezeletlen citrom reszelt héja0,5 dl + 1 ½ ek. frissen facsart citromlé10 dkg porcukorelkészítés:A tésztalapokat kitekerjük, és azzal a papírral együtt, amibe bele voltak göngyölve, egy-egy gáztepsire tesszük.Az egyben hagyott tésztalapot 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük (ha felpúposodna, villával több helyen megszurkáljuk).A másikat hosszában és középen ketté-, majd (attól függően, hogy milyen széles szeleteket szeretnénk) 6-6 vagy 7-7 szeletre vágjuk. Miután az első lap elkészült, ezeket is megsütjük. A sütő rácsbetétjére téve hagyjuk teljesen kihűlni.Az egyben lévő lapot tálcára fektetjük, és süteménykeretet helyezünk köré, vagy egy megfelelő méretű tepsibe tesszük.A krémhez a tojások sárgáját a kétféle cukorral lábasba tesszük, robotgéppel kihabosítjuk, majd felváltva, csomómentesre keverjük a liszttel és a vízzel hígított kókuszkrémmel. A citromok lereszelt héjával és az egyik citrom frissen kifacsart levével ízesítjük.Kis lángon, kevergetve pudingot főzünk belőle, és amint egyet buggyan, elzárjuk alatta a lángot.A kemény habbá vert tojásfehérjét a forró pudinghoz forgatjuk, a krémet még melegen a tésztára simítjuk, és befedjük a hosszúkásra vágott tésztalapocskákkal.A sütemény nejlonzacskóba húzzuk vagy folpackkal borítjuk, és néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.Tálalás előtt lekenjük a másfél evőkanál citromlé és a porcukor keverékéből készített cukormázzal, és hűtőbe téve dermedni hagyjuk. Felszeletelve kínáljuk.Tipp:Több citromlevet is tehetünk bele, de ez esetben arányosan csökkentsük a víz mennyiségét, ill. ízesítsük kicsivel több cukorral. p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent }