Fűszeres csirkés szendvics pikáns szósszal

  • 2018.09.10.
  • 6

Elég ritkán készítek hamburgert vagy ahhoz hasonló szendvicset, pedig nagyon szeretjük. Legutóbb nyár elején, a telkünkön ettünk, és szabad tűzön sütöttük hozzá a húspogácsát, ill. pirítottuk a friss hambizsömit. :) Talán éppen ezért is lehet az, hogy nem sűrűn van szerencsénk a hamburgerhez. Hiszen az csak akkor az igazi, ha füstös ízű a husi és a zsemle is. Márpedig a konyhában ezt bajos lenne kivitelezni. :)A Kutyafül már mondogatta egy ideje, hogy jó lenne megint hamburgerezni vagy turbózott szendvicsezni, és amikor egy weboldalon megakadt a szemem ennek a szendvicsnek az eredetijén, éreztem, hogy ez nekünk való. Már másnap megvettem a hozzávalókat, megsütöttem a házi cipócskát – ami ezúttal tényleg abszolút hamburgerzsemlésre sikerült –, és harmadnapra elkészült ez a laktató szendó. :) Bár a szendvicscipót serpenyőben pirítottam, mégis olyan lett, mint amilyennek egy igazi hamburgerzsemlének lennie kell. Lehet, hogy nagyképűségnek fog tűnni, de azt hiszem, életemben nem ettem még ennyire imádni való szendvicset. :)Hozzávalók 4 szendvicshez:½ csirkemellfilé (kb. 30 dkg)napraforgó- vagy kókuszolaj a sütéshezMarinádhoz és a panírozáshoz:10 dkg natúr joghurt½ tk. őrölt pirospaprika½ mk. só½ tk. fokhagymapor¼ mk. őrölt fekete bors1 tojás1 ek. tej1 mk. Tabasco szósz3 dkg fehér tönkölybúzaliszt3 dkg kukoricalisztPikáns szószhoz:10 dkg majonéz5 dkg tejföl1 tk. torma vagy majonézes torma½ mk. őrölt mustármag¼ mk. őrölt csili¼ mk. őrölt pirospaprika½ mk. Tabasco szósz1 kis gerezd zúzott fokhagymanéhány szem (kb. 2 dkg) aprított, ecetes gyöngyhagyma3 bébi csemegeuborka aprítva1 tk. ecetes léTovábbá:4 szendvicscipó vagy hamburgerzsemlevaj a kenéshez4 marék vegyes káposztasalátabazsalikomos paradicsomsaláta a tálaláshozelkészítés:A fél csirkemellfilét falatnyi darabokra vágjuk, a fűszerekkel ízesített joghurthoz keverjük, és min. 1 órát állni hagyjuk.A kétféle lisztet elvegyítjük a sóval. A Tabasco szószt és a tejet a tojáshoz adjuk, felverjük.A csirkefalatokat előbb a lisztbe, majd a felvert tojásba forgatjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Lecsepegtetjük.A cipókat majdnem teljesen félbevágjuk, megvajazzuk, és a felhevített serpenyőben kissé megpirítjuk. A szósz hozzávalóit alaposan összekeverjük.A pirított cipók egyik vagy mindkét vágott felét megkenjük a pikáns szósszal, az egyik felükön elosztunk 1-1 marék káposztasalátát, és ráhalmozzuk a húst. A paradicsomsalátával együtt tálaljuk. Tipp:A fűszereket a panírozásra szánt lisztkeverékhez is vegyíthetjük, ha még erőteljesebb ízeket szeretnénk.