Tandoori fűszeres hússal töltött, mandulabundás palacsinta meleg répasalátával és mézes-fűszeres joghurtöntettel

  • 2018.08.28.
  • 5

Eredetileg egy, a blogon már fent lévő kedvenc ételemet akartam újrafotózni, és ehhez darált húst vettem elő, ill. palacsintát sütöttem. Aztán jól eltérültem, amikor a kezembe akadt a már régóta a fűszereim között lapuló tandoori fűszerkeverék. :D Ettől még persze elkészíthettem volna azt az ételt, amit eredetileg akartam, de az indiai ízek mostanában, úgy látszik, fogva tartanak. És ha már a sors is úgy akarja, hogy akkor is indiai ízű legyen az ebédünk, amikor épp nem ilyet terveztem, akkor biza engednem kell a nyomásnak, és fel kell használnom a tandoori fűszerkeveréket. :D Gyorsan kialakult az étel többi része is – a joghurtöntet és a saláta, és így lett kerek egész az ebédünk. :)Picit izgultam, hogy a Kutyinyek mit szól majd hozzá, ui. nem ápol túl jó barátságot a palacsintával, pláne nem savanykás joghurttal karöltve, de kóstoláskor mindkettőnknek kellemes meglepetésben volt része: palacsinta ide vagy oda, a Kutyafülnek nagyon ízlett az étel, nekem pedig ettől a meglepő ténytől felszaladt a szemöldököm, miközben a szám széles mosolyra húzódott. Abszolút nyerő páros lett a tandoori ízvilágú rántott palkó és a fűszeres joghurtöntet. Bevallom, a meleg répasaliból viszont már csak én ettem, de annál nagyobb örömmel, mert szerintem az is jól passzolt a többihez. Úgy érzem, ez a palacsinta ebben a formában visszatérő „vendég” lesz nálunk. :)Hozzávalók 12 palacsintához, 4-6 személyre:Palacsintatésztához:30 dkg finomliszt2 tojás1 ek. olívaolaj1 tk. só1 mk. cukor5 dl tejkb. 2 dl vízghí a sütéshezTöltelékhez:50 dkg darált sertéshús1 bocskorpaprika1 nagy fej vöröshagyma4 gerezd zúzott fokhagyma1 cs. tandoori masala fűszerkeverék1 csapott mk. őrölt gyömbér½ mk. őrölt kashmiri csilisó3 púpozott ek. görög joghurt2 dl víz1 púpozott ek. szilárd ghí12 lapka cheddar sajt vagy reszelt cheddarPanírozáshoz:kukoricaliszt3 tojás3 ek. tej12 dkg zsemlemorzsa6 dkg szeletelt mandulaMeleg répasalátához:személyenként 1 hosszabb szál sárgarépaőrölt fekete borsghí a sütéshezMézes-fűszeres joghurtöntethez:30 dkg görög joghurt10 dkg tejföl1 púpozott tk. mustár1 tk. folyékony mézmorzsolt korianderlevélőrölt kashmiri csiliőrölt mustármagTovábbá:növényi olaj a töltött palacsinta sütéséhezelkészítés:A palacsintatésztához a felvert tojásokat felváltva, kisebb adagokban csomómentesre keverjük a liszttel, a tejjel, a vízzel, az olajjal, és letakarva fél órát állni hagyjuk.A töltelékhez a finomra aprított hagymát a kis kockákra vágott bocskorpaprikával a felhevített ghín megdinszteljük. Közben enyhén sózzuk.Rátesszük a húst, alaposan elkeverjük a zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, és fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a joghurtot, felöntjük a vízzel, és közepes lángon, néha megkeverve elforraljuk a levét. Ha szükséges, még sózzuk. Hűlni hagyjuk.A palacsintatésztából 12 db palacsintát sütünk, miközben a serpenyőt minden sütés előtt enyhén átkenjük ghível.Minden kisült palacsinta közepére 1 sajtlapkát fektetünk, és 1 púpozott evőkanálnyi tölteléket halmozunk rá. Kissé lenyomjuk, majd jobbról és balról, valamint fentről és lentről behajtjuk a palacsintát.A párna formájú, töltött palacsintákat kukoricalisztbe, tejjel hígított, felvert tojásba, majd szeletelt mandulával vegyített zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, közepesen forró olajban, közepes lángon, minkét oldalukon kisütjük. A kész palacsintákat papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot. Melegen tartjuk.A répasalátához a megpucolt répákat zsülien szeletelővel hosszú, vékony csíkokra szeljük, meghintjük őrölt borssal, majd kevés felforrósított ghín megfuttatjuk. Tálba szedjük.Az öntethez a hozzávalókat alaposan összekeverjük, és a répasalátával együtt a rántott palacsintához kínáljuk. (Bármilyen friss salátát és/vagy savanyúságot is adhatunk még mellé.)