Creol fűszeres-joghurtos csirkemell lila hagymás-sajtos rizslepénnyel

  • 2018.06.12.
  • 5

Sűrűn előfordul, hogy úgy megyek ki a konyhába, hogy fogalmam sincs, mit fogok főzni aznap. :D Most is így volt, bár könnyítésnek az éjszaka folyamán azért kiolvasztottam egy adag csirkemellet. :D Aztán levettem a polcról a fűszertartó dobozkáimat, és alaposan „végiglapozgattam” a fűszerek sorát. Kezembe akadt a creol fűszerkeverék, ami bontatlanul lapult a többi között, és a kezemben is maradt. :D Az étel menet közben alakult ki, míg végül hogy, hogy nem, valami nagyon finom kerekedett ki belőle. :)Rizslepényt évekkel ezelőtt már csináltam, na, de azóta se. :D Itt volt hát az ideje, hogy megint asztalra kerüljön, de egy picit azért persze alakítottam rajta: kisebbek és más ízűek lettek, mint az a bizonyos korábbi. Úgy gondolom, igen jó párost alkotott a hússal. :)Hozzávalók 4 személyre:Húshoz:50 dkg csirkemellfilé25 dkg kaliforniai paprika (piros, sárga és zöld húsú vegyesen)1 fej vöröshagymacreol fűszerkeverékőrölt mustármagfokhagymapor vagy granulátumőrölt kashmiri csiliőrölt fehér borsmorzsolt korianderlevélsó2 dl natúr joghurt1 ek. magos dijoni mustár1 csapott ek. finomítatlan nádcukor3 ek. szilárd mangalicazsírRizslepényhez:12,5 dkg basmati rizs5 dkg reszelt vörös cheddar sajt1 fej lila hagyma½ csirkehúsleves-kockaőrölt fekete borsmorzsolt korianderlevélsó6-7 dkg fehér tönkölybúzaliszt3 dl vízkevés mangalicazsír a sütéshezelkészítés:A rizslepényhez a rizst a zsíron kissé átpirítjuk, majd felöntjük a leveskockás vízzel, és kis lángon puhára főzzük. Kihűtjük.A tojásokat felverjük, elkeverjük a sóval, a finomra vágott lila hagymával, a reszelt sajttal, majd beleforgatjuk a lisztet.A masszából 1-1 púpozott evőkanál halmot teszünk a serpenyőben felhevített zsírra, a kanál hátával kör alakúra formázzuk, és közepes lángon minden oldalukon pirosra sütjük a lepényeket. (A zsírt sütés közben pótoljuk, ha szükséges.) A kész lepényeket letakarva melegen tartjuk. (Nekem 14 db lett.)A fél filékre vágott csirkemellet keresztben 0,5 cm vastag medalionokra szeljük, majd – a só és a cukor kivételével – beszórjuk az ízlés szerinti mennyiségű fűszerek keverékével.A hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, a zsíron megdinszteljük, majd hozzáadjuk a zsülienre vágott paprikát, és azzal együtt tovább dinszteljük. Közben enyhén megsózzuk.A fűszeres medalionokat elrendezzük a paprikás alapon, megsózzuk, és pirulásig sütjük. Hozzákeverjük a mustárt, a cukrot, a tejszínt, a joghurtot, majd a levét a felére elforraljuk.A húst a rizslepényekkel és tetszés szerinti savanyúsággal együtt tálaljuk.