Meggyes-diós kocka

  • 2017.12.17.
  • 2

p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; }a:link { } p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; }a:link { Nemrég megtörtük a hetek óta zsákokban várakozó diót, és megint pont annyi lett, ami a következő szüretelésig elegendő. Mivel a dióbél a mélyhűtőben sokáig eláll anélkül, hogy megavasodna, most is a legalsó fiókot szántam pihenőhelyéül.Csakhogy a fiók még a maradék 2 kg meggynek adott otthont, ezért az egyik adagot kiolvasztottam, hogy sütemény legyen belőle. Hogy, hogy nem, egy zacskó dió kimaradt a fagyasztásból – egyszerűen nem jutott már neki hely, ezért kezdenem kellett vele valamit. Ezek ketten a meggyel olyan szépen pillogtak egymásra, hogy a hirtelen jött szerelem máris papért kiáltott – muszáj volt frigyre lépniük. :DÉpp nem volt semmi ötletem, ezért meggyes receptek után keresgéltem a neten. Hamar rátaláltam egy nekem tetszőre itt, de mivel a mákkal még mindig nem sikerült közelebbi barátságot kialakítanom sem nekem, sem pedig a Kutyafülnek, ráadásul a meggy mindenképp a diót akarta férjurának, esze ágában sem volt holmi mákok után futkosni, ezért az lecserélődött dióra.Ezen kívül még egy hangyabokányit alakítottam a recepten – finomliszt helyett ui. tönkölylisztet és teljes kiőrlésű lisztet használtam, ill. a meggytöltelék kapcsán is variáltam egy picinykét. A tetejére pedig csokoládét szántam, hogy még gazdagabb kivitelű legyen. :)Mákom volt, a süti dióval is mindenkinek ízlett. :D Rendhagyó adventi édesség lett belőle. :)Hozzávalók 21x32 cm-es tepsihez:Tésztához:25 dkg fehér tönkölybúzaliszt5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt20 dkg vaj10 dkg porcukor6 g sütőpor2 tojássárgája3 dkg 20%-os tejfölDiótöltelékhez:10 dkg durvára darált dió (késes aprítóval megoldható)8 dkg porcukor1 citrom reszelt héja1 dl tej10 dkg tönkölybúzadara2 tojásfehérjeMeggytöltelékhez:60 dkg fagyasztott, magozott meggy10 dkg kristálycukor2 ek. frissen facsart citromlé2 ek. Portorico rum1 fahéjrúd6 dkg vaníliaízű pudingporTetejére:5 dkg étcsokoládé1 tk. napraforgóolajelkészítés:A tésztához a porcukorral, sütőporral elvegyített lisztet elmorzsoljuk a hideg vajjal, hozzáadjuk a tejföllel elkevert tojássárgáját, és összegyúrjuk. A tésztát kétfelé vesszük, mindkét darabot téglatestté formázzuk, és folpackba csomagolva hűtőbe tesszük 30 percre.A diótöltelékhez a darált diót a cukorral és a citromhéjjal együtt lábasba tesszük, hozzáöntjük a tejet, és kis lángon, 1-2 perc alatt összefőzzük. Miután kihűlt, a búzadarával felváltva, a kemény habbá vert tojásfehérjéhez forgatjuk.A meggytöltelékhez a cukorral, fahéjjal ízesített, kissé még fagyos meggyet lábasba tesszük, felforraljuk, és addig főzzük, hogy levet eresszen. Kivesszük belőle a fahéjrudat, és a meggyet összeturmixoljuk.A kb. 5 dl turmixolt meggyet kis lángon, folyamatosan kevergetve besűrítjük a citromlével, rummal csomómentesre dolgozott pudingporral. (Kicsit hígnak tűnhet, de mire kihűl, eléri a megfelelő állagot.) Többször átkeverve hagyjuk langyosra hűlni, de ne hűtsük ki teljesen, mert nehéz lesz elkenni.A lehűtött tésztadarabokat egymás után, lisztezett felületen tepsi méretűre kinyújtjuk, majd az egyik lapot a kivajazott, liszttel hintett tepsibe fektetjük. A felületét villával megszurkáljuk.Egyenletesen elosztjuk rajta a diótölteléket, majd elsimítjuk rajta a meggypudingot, és befedjük a másik tésztalappal.Előmelegített sütőben készre sütjük, majd tortarácsra téve, a tepsiben hagyjuk kihűlni. A tetejére a csokoládét az olajjal gőz fölött felolvasztjuk, becsíkozzuk vele a sütemény tetejét, dermedni hagyjuk, majd meghntjük porcukorral, és négyzet alakú szeletekre vágjuk.sütési hőfok: 180°Csütési mód: alul-felül sütéssütési idő: kb. 35 percMegjegyzés:Sajnos nekem nincs 20x30 cm-es tepsim, de akinek van, inkább abban készítse.