Mandulás csokoládétorta

  • 2017.12.03.
  • 5

Aki olyan mázlista, hogy van diófája, mogyoró- vagy mandula bokra, az a tél közeledtével maga törheti meg a termést. Aki kevésbé szerencsés, az a boltban veszi meg az olajos magvakat, hogy a hideg időhöz illő édességeket és egyéb ételeket készítsen belőle. Én szerencsésnek érzem magam, mert van diófánk, ami az idén is megajándékozott bennünket a termésével. Sajnos más csonthéjas gyümölcsünk még nincs, de ami késik, nem múlik, és egyszer biztos ültetünk pl. mandula bokrot, mert a termését mindketten szeretjük.Szeptember óta folyton olyan sütikre vágyom, amihez csokoládé vagy kakaópor kell, de közben dió, mogyoró vagy mandula is van benne. A két előbbivel már készítettem is az ősz folyamán édességet, de a mandula eddig váratott magára. Most rajta volt hát a sor. :) Naná, hogy a kakaópor se maradhatott ki a sütiből, aminek a tésztája ismét a simi szeletéhez hasonló. Újabban ui. mindig ilyen típusú tésztára vágyom. :) Egyrészt rettentően szeretni való, másrészt könnyen és gyorsan elkészíthető (nem számolva a pihentetési időt), harmadrészt pedig nagyon hálás, mert tetszetős süteményeket lehet belőle készíteni. Az alaptésztát többféle hozzávalóval – olajos magvakkal, kandírozott gyümölcsökkel, stb. – is feldobhatjuk, és a hozzá készült krém is sokfajta lehet. Ha pedig odafigyelünk a tésztára sütés közben, akkor nem fog kiszáradni, és még egy napot sem kell a hűtőben pihentetni, hogy a krémtől kellően megpuhuljon.Ebből a fajta tésztából általában téglalap alakú lapokat szoktak sütni, és az elkészült süteményt hosszúkás szeletekre vágják, de nekem most ahhoz volt kedvem, hogy kerek tésztákat süssek. Ilyen módon torta lett belőle, amit cikkekre vágva kínálhattam. Egyszerűen nem tudok betelni vele, és akárhogy variálom, minden formában és ízesítéssel odavagyok érte – szerencsére nem vagyok ezzel egyedül. :DAdvent 1. vasárnapjára kifejezetten ajánlom. :)Hozzávalók 18 cm-es tortához:Tésztához:18 dkg fehér tönkölybúzaliszt10 dkg őrölt mandula2 dkg holland kakaópor12 dkg porcukor8 g sütőpor5 dkg vaj1 tojás5-6 dkg tejfölKrémhez:3,5 dl tej2,5 dl tejszín12 dkg fehér tönkölybúzaliszt22 dkg vaj20 dkg porcukor1 dkg vaníliás porcukor2,5 dkg holland kakaópor5 dkg finomra őrölt mandulaDíszítéshez:kb. 2 dkg durvára tört, pirított mandulaelkészítés:A vágott mandulát zsiradékmentes serpenyőben, kis lángon addig pirítjuk, hogy egy kis színt kapjon. Elvesszük belőle a díszítéshez szánt mennyiséget, és azt durvára vágjuk. A többit – miután kihűlt – ledaráljuk. Az őrleményt átszitáljuk, a finom őrleményt félretesszük a krémhez, a többit a tésztához használjuk.A porcukorral, durvább mandulaőrleménnyel, kakaóporral, sütőporral elvegyített lisztet elmorzsoljuk a hideg vajjal, hozzáadjuk a felvert tojást, majd a tejföllel összeállítjuk a tésztát. (Csak annyit tegyünk bele, amennyitől összeáll, de nem lesz ragacsos. Ha szükséges, lehűtjük, és utána dolgozunk vele tovább.)A tésztát négyfelé vesszük, mindegyiket gömbölyűre formázzuk, majd enyhén meglisztezett felületen 18 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk. (18 cm-es tortaforma aljára téve, könnyebben méretre nyújthatjuk.)2 tésztalapot vajjal kikent, lisztezett gáztepsire fektetünk, és előmelegített sütőben megsütjük. A többi tésztát addig hűtőbe tesszük, majd az előbbi módon elkészítjük. (Nagy gáztepsi híján, egy kisebb tepsi hátán, egymás után is kisüthetjük.) Miután megsültek, kicsit hűlni hagyjuk, majd palacsintafordító lapáttal óvatosan alájuk nyúlunk, tortarácsra tesszük, és hagyjuk, hogy teljesen kihűljenek.A krémhez a lisztet lábasba tesszük, kevés hideg, tejszínes tejjel csomómentesre dolgozzuk, majd hozzáöntjük a többi tejszínes tejet, és folyamatosan kevergetve, közepes lángon krémmé főzzük.A vajat kihabosítjuk a kétféle porcukorral, beleszitáljuk a kakaóport, simára dolgozzuk, majd az alaposan átkevert, kihűlt pudinghoz forgatjuk. A krémet 1-2 órára hűtőbe tesszük, majd négyfelé osztjuk úgy, hogy a 4. adag krém egy kicsit több legyen – ezzel kenjük majd körbe a torta teljes felületét.Egy tésztalapot tortatálra helyezünk, rásimítjuk az 1. adag krémet, majd ráhelyezzük a 2. lapot. A többi tésztát is ezen a módon töltjük be, majd a 4. adag krémmel körbekenjük a torta oldalát és a tetejét. Rusztikusra mintázzuk, és a szélét megszórjuk a durvára tört, pirított mandulával.A süteményt hűtőbe tesszük, és amint a krém megszilárdult rajta, folpacka csomagoljuk, és 1 napot hűtőben pihentetjük. Másnap t