Meggyes kocka

  • 2017.07.08.
  • 9

Annyira meg voltam elégedve a simi szelettel, amit nemrégiben sütöttem, hogy ahhoz hasonló süteményt terveztem készíteni vasárnapi desszertnek. Ezzel akartam ui. megünnepelni azt a sok munkát, amit a telkünkön termett saját meggyünk kimagozása és sikeres befőzése jelentett számomra az elmúlt napokban. :D Ez volt ui. az eddigi legnagyobb mennyiségű gyümölcs, amit a kertünk megléte óta leszedtünk a két kis meggyfáról.Ennek a meggyes kockának a tésztája csak a tésztalapok darabszámában és a kakaópor használatában tér el a fent említett sütitől, de a krém egészen más. Nem csak azért, mert meggylekvár került bele, hanem azért is, mert nem főzött krémmel készült, hanem mascarponéval és túróval. Ez a két hozzávaló igen kedves a szívemnek, bár nem jobban, de nem is kevésbé, mint a főzött krém.Amikor a süteményt felszeleteltem, széles mosoly ült az arcomra, mert egyrészt külsőre pont olyan lett, amilyennek megálmodtam, másrészt ezúttal egész jól sikerült a szeletelés is. :D Az íze pedig… :) Lényeg a lényeg, egy szelet nem elég belőle. :D A tetején lévő csoki jól harmonizál a meggyízű krémmel.Bár ebben a kánikulában az ember lánya nem szívesen kapcsolja be a sütőt, azért a 2x8 percért, ami alatt a tésztalapok megsülnek, mégis úgy érzem, megéri. ;) Megint új kedvenc született. :)Hozzávalók 30x20 cm-es tepsihez:Tésztához:20 dkg finomliszt1 tk. holland kakaópor5 dkg porcukor4 g sütőpor3,5 dkg vaj1 egészen kicsi tojás vagy 1 M-es, felvert tojás 2/3-a4-5 dkg tejfölKrémhez:25 dkg mascarpone10 dkg túró10 dkg puha vaj10 dkg porcukor10 dkg házi meggylekvárTetejére:10 dkg étcsokoládé1 tk. napraforgóolajelkészítés:A krémhez a szobahőmérsékletű túróval kevert mascarponét botmixerrel krémesítjük és alaposan elkeverjük a lekvárral.A vajat a porcukorral felhabosítjuk és a túrókrémhez vegyítjük. A krémet hűtőbe tesszük dermedni, amíg elkészítjük a tésztát.A porcukorral, kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, és tésztává gyúrjuk.A kész tésztát 2 egyenlő részre vágjuk, mindkettőt téglatestté formázzuk, majd enyhén meglisztezett felületen, egyenként 30x20 cm-es lapokra nyújtjuk.A tésztalapokat vajjal vékonyan megkent, liszttel hintett tepsi hátulján egymás után világosra sütjük. Ha szükséges, egyenesre szabjuk, miután kihűltek.Egy tésztalapot tálcára fektetünk, elsimítjuk rajta a krémet, majd befedjük a másik tésztalappal, és a süteményt tálcástól nejlonzacskóba húzzuk. 1 napot vagy 1 éjszakát hűtőben pihentetjük, hogy megpuhuljon.A nejlonzacskóból kivéve a tészta tetejét egyenletesen megkenjük gőz fölött megolvasztott, napraforgó olajjal kevert étcsokoládéval, kicsit dermedni hagyjuk, majd megmintázzuk. Hűtőbe tesszük, amíg a csoki teljesen megszárad.Forró vízbe mártogatott késsel négyzet alakú szeletekre vágjuk, 30 percet szobahőmérsékleten állni hagyjuk, majd tálaljuk.sütési hőfok: 160°Csütési mód: alul-felül sütés (középső sín)sütési idő: kb. 8 perc/tésztalap