Egyszerű, sárgabarackos sütemény

  • 2017.07.26.
  • 7

Hétköznap nemigen csinálok édességet, most sem terveztem, azt meg pláne nem, hogy a délután közepén még le is fotózzam, de ennek az egyszerű sütinek az eredetije a hívogató fotó alapján annyira megtetszett a Kifőztük oldalán, hogy most mégis nekifogtam. Mivel pillanatok alatt elkészíthető, ez is arra csábított, hogy megsüssem. Bár volt itthon őszibarackom, de az utolsó adag kajszibarack is már napok óta várta, hogy végre felhasználjam, ezért az került bele, és nem az előbbi gyümölcs. Bár úgy is nagyon finom lehet. :)Nagy tojásaim nem lévén 4 közepes méretű is megtette volna, de érzésem szerint a tésztamassza még úgy sem lett volna önthető állagú. Ez valószínűleg a hozzávalóktól, mint pl. a túrótól is függ, hogy az mennyire morzsalékos. Az én túróm eléggé az volt, és talán a liszt is több folyadékot kívánt, ezért ezt orvosolandó, tettem hozzá egy kis joghurtot, mondván, hogy az úgy sem ronthatja el, ill. ízesítőnek még egy kis citromlevet is löttyintettem hozzá. Amikor a torta kihűlt, megállapítottam, hogy a joghurt valóban nem tett benne kárt. :D Érdemes volt megsütni. :)Akár egy gombóc joghurtfagyival turbózva is el tudom képzelni. :)Szepy, köszi a receptet! :)
Hozzávalók 24 cm-es kapcsos tortaformához:3 tojás16 dkg kristálycukor + egy kevés a szóráshoz25 dkg túró30 dkg extra finom süteményliszt10 dkg vaj10 dkg natúr joghurt2 ek. frissen facsart citromlé1 cs. (12 g) sütőpor35 dkg sárgabarack (lehetőleg kis méretű gyümölcsszemek)vaj + liszt a sütéshez1 ek. porcukor1 cs. Bourbon vaníliás cukor darálvaelkészítés:A tojásokat a cukorral robotgéppel addig habosítjuk, hogy a tojáskrém térfogata megnőjön. Ez kb. 5 percet vesz igénybe.Széles fejű fakanállal hozzáforgatjuk a langyosra hűlt, olvasztott vajjal eldolgozott, áttört túrót.Felváltva belekeverjük a sütőporral vegyített lisztet, valamint a joghurtot és a citromlevet, és a tésztamasszát a vajjal kikent, liszttel hintett tortaformába simítjuk.A tetejét körben kirakjuk a kimagozott, felezett barackszemekkel, megszórjuk egy kevés kristálycukorral, és előmelegített sütőben készre sütjük. (Ha a sütemény közepébe szúrt hurkapálcára már nem ragad tésztamassza, akkor biztos megsült.)Rácsra téve hagyjuk kihűlni, majd lekapcsoljuk róla a forma peremét, a süteményt 12 vagy 16 cikkre vágjuk, és vaníliás porcukor +
porcukor keverékével meghintve süteményes tálcára vagy tortatálra rendezzük.sütési hőfok: 180°Csütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)sütési idő: kb. 45 perc