Ünnepi málnatorta

  • 2017.04.15.
  • 7

Húsvétra igazán szép süteményt szerettem volna sütni, és mivel nevelőapámnak is ilyen tájban van a névnapja, duplán remekelni akartam. :D El is kezdtem kutakodni a neten valamilyen mutatós és finom édesség után, és amikor megláttam ezt a tortát, nem akartam tovább keresni. Bár vajas
+ vizes piskótát még sosem sütöttem, és a hozzávalók aránya is furának tűnt, valamint a krém sem igazán nyerte el a tetszésemet, mégis emellett a torta mellett maradtam, mert küllemre nagyon tetszett.Majd én átalakítom! – felkiáltással neki is álltam, és a kevéske kóstoló alapján a család minden tagja szerint nagyon finom lett az eredmény. :)Amellett, hogy jelentősen lefaragtam a cukor és a tejszín mennyiségét, a szerintem túl snassz, málnával kevert, habfixálós tejszínhab helyett – kissé nagyképűen szólva – én úgymond igazi krémet készítettem. A kakaós piskóta is sokkal kevesebb kakaóport és vizet tartalmaz, mert az 5 dkg-ot, ill. a 8 evőkanálnyi vizet sokalltam bele. Az eredeti recept szerinti mandulás linzertészta sajnos rommá tört, miután kisült, ezért a saját, jól bevált receptemet használtam – igaz, ezúttal tönkölyliszttel –, ami most is bizonyított. Végül szinte 100%-ban eltértem az alaprecepttől, de a torta külalakja legalább az eredeti maradt. :DIgaz, hogy egy kissé munkás a kétféle tészta miatt, ill. nem is túl olcsó, mégis úgy érzem, hogy összességében véve nem bonyolult, és valódi dísze lehet az ünnepi asztalnak húsvétkor. :) ...főleg, ha nálam sokkal ügyesebb kezű valaki díszíti a torta tetejét. :DHozzávalók 24 cm átmérőjű tortaformához:Linzertésztához:20 dkg fehér tönkölybúzaliszt12 dkg felkockázott, hideg vaj10 dkg porcukor1 kis tojásKakaós piskótához:8 dkg extra finom süteményliszt2,5 dkg étkezési kukoricakeményítő2 dkg keserű kakaópor6 tojás10 dkg porcukor6 dkg puha vaj4 ek. vízKrémhez:30 dkg málna50 dkg túró20 dkg puha vaj20 dkg porcukor2,5 dl habtejszín5 zselatinlapDíszítéshez:2 dl habtejszín1 cs. habfixáló12 málnaszemcitromfűlevélkék (elmaradhat)elkészítés:A linzertésztához a lisztet elmorzsoljuk a hideg vajjal, hozzáadjuk a porcukrot, a tojást, és gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk.A tésztát kétfelé vesszük, mindkettőt göbölyűre formázzuk, ellapítjuk és folpackba csomagolva hűtőbe tesszük 30-60 percre.A kakaós piskótatésztához a tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgájákat a cukorral robotgéppel fehéredésig keverjük, majd kihabosítjuk a puha vajjal, és hozzákeverjük a vizet.A keményítővel, kakaóporral elvegyített lisztet a fehérjehabbal felváltva a cukros tojáshoz forgatjuk. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és 170°C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Kihűtjük, majd két lapra vágjuk.Az egyik adag linzertésztát kivesszük a hűtőből, az elmosott, sütőpapírral bélelt sütőforma közepére tesszük (a peremét nem kapcsoljuk rá), megszórjuk kevés liszttel, és 24 cm átmérőjű körlappá kinyújtjuk. Villával több helyen megszurkáljuk, majd rákapcsoljuk a forma peremét.A linzerlapot 180°C-os sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük, majd a sütőpapírral együtt óvatosan egy másik sütőpapírra borítjuk. Ha kihűlt, lehúzzuk róla a sütőpapírt. Így járunk el a másik adag linzertésztával is, majd mindkettőt hagyjuk teljesen kihűlni.A málnát (ha mirelit, akkor előbb szűrőkanálba téve kiolvasztjuk és lecsepegtetjük) 12 szem kivételével pürésítjük, és szűrőkanálba téve átpasszírozzuk.A vajat a porcukorral felhabosítjuk, majd alaposan elkeverjük az alaposan áttört, szobahőmérsékletű túróval és a málnapürével. 2 dl tejszínt habbá verünk.A pár percre hideg vízbe áztatott és alaposan kinyomkodott zselatinlapokat 0,5 dl tejszínben egy kis tejkiöntőben felolvasztjuk, majd hozzákeverünk 3-4 evőkanál málnás túrókrémet.A zselatinos túrót a többi krémhez keverjük, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot.Az egyik linzerlapot visszatesszük a peremével ellátott tortaformába, egyenletesen elkenjük rajta a túrókrém harmadrészét, és ráhelyezünk egy piskótalapot. Elosztjuk rajta a következő adag krémet, és ráfektetjük a másik piskótalapot. Erre kerül a maradék krém, amit befedünk a 2. linzerlappal. A tortát folpackkal letakarva, másnapig hűtőben dermesztjük.A tortát kivesszük a formából, a tetejét és körben a szélét bekenjük a cukorral, habfixálóval felvert tejszínhabbal, majd tortafésű segítségével megmintázzuk a habot.A tortát a félretett málnaszemekkel, valamint lehetőség szerint citromfűlevélkékkel díszítjük. Legalább 1 órát szobahőmérsékleten hagyjuk, majd tálaljuk.sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson, a piskóta és a linzer esetében is)