Túrós-sajtos pogácsa

  • 2017.04.10.
  • 1

Ez a pogácsa most nem a jó múltkor kikísérletezett és végre jól sikerült saját pogimból lett továbbfejlesztve, ahogy egyébként korábban beígértem, hanem az eredetijét egy weboldalon lévő videó formájában az egyik ismerősöm osztotta meg a facebookon. Ripsz-ropsz leírtam a receptet, s ezzel fittyet hánytam a korábbi okoskodásomra a sok vaj okozta pogácsasütési sikertelenség kapcsán. Az oldal nevét sajna elfelejtettem megnézni magamnak, így itt most nem tudom linkelni a forrást. A hozzávalók közül egyébként hiányzott a tej, ezért annak a mennyiségét csak úgy kikövetkeztettem, vajból pedig icipicivel mégis kevesebb került a tésztába. Valamint a pogácsák tetejére szezámmag is került, mert az nálunk hatalmas kedvenc. Ja, és tönkölylisztet használtam. :DMost először sikerült jó pogácsát sütnöm sok vaj használatával is. :D Másnap újráztam, mert olyan gyorsan elkapkodtuk, hogy az első sütés eredményét le sem bírtam fotózni. Sőt vendégváróként is ki lett próbálva, aminek eredményeként egy nagyon kedves ismerősöm el is kérte a receptjét. :) Úgyhogy bátran ajánlom húsvétra is, mert tuti sikert arat vele, aki megsüti. :)Hozzávalók 24-25 darabhoz:Tésztához:30 dkg fehér tönkölybúzaliszt + a dagasztáshoz25 dkg túró5 dkg tejföl10 dkg olvasztott vaj + a kelesztéshez1 tojássárgája1 tk. só1,7 dkg friss élesztő1 tk. cukor0,8 dl tej5 dkg reszelt Pannónia sajtTetejére:1 kis tojás5 dkg reszelt Pannónia sajthántolt és hántolatlan szezámmag vegyesenelkészítés:A liszt közepében kialakított mélyedésbe morzsolt élesztőhöz adjuk a cukrot, a langyos tejet, majd egy kevés lisztet is hozzákeverünk, és letakarva felfuttatjuk.A szobahőmérsékletű túrót összekeverjük a sóval, a tejföllel, a tojássárgájával, a langyosra hűlt olvasztott vajjal, és az élesztős liszthez adjuk. Összeállítjuk a tésztát, megdagasztjuk, és vajjal vékonyan kikent tálban, letakarva kétszeresére kelesztjük.A megkelt tésztát lisztezett felületen 1,5 cm vastagra kinyújtjuk, megszórjuk reszelt sajttal, feltekerjük, mint a bejglit, és letakarva kelesztjük további 10 percet.1 cm vastagra kinyújtjuk, 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk (a lehulló tésztaszéleket ismét begyúrjuk, nyújtjuk, szaggatjuk), és a pogácsákat a munkafelületre téve, a két tenyerünk között sodorva megformázzuk, hogy magasabbak legyenek.Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, majd 20 perc kelesztés után a tetejüket lekenjük felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal és a szezámmag-keverékkel.Előmelegített sütőben készre sütjük. Langyosra hűlve kínáljuk.sütési hőfok: 200°Csütési mód: alul-felül sütéssütési idő: kb. 25 perc