Feta sajttal és édes pepperónival töltött csirkemell dióbundában, édesburgonyapürével

  • 2016.12.06.
  • 6

Nemrégiben megint az egyik kedvenc éttermünkben ebédeltünk. Az étlapjukat igen nagy választék jellemzi, mégis kevés olyan húsétel van, ami kedvemre való, mert vagy gomba vagy velő vagy olyan zöldség szerepel bennük töltelékként, amit nem szeretek. Így jár, aki válogatós. :D Most mégis olyat sikerült találnom, amit még sosem kóstoltam, de úgy éreztem, tetszeni fog.Az eredetileg pulykamellből készülő rántott szelet a Zorba kedvence nevet viseli, és már első kóstolásra belopta magát a szívembe. Egyértelmű volt, hogy itthon is elkészítem, de pulyka helyett csirkehúsból. A panírt is felturbóztam egy kicsit, így került bele dió. Az étteremben sült krumplival ettem, de igazából bármi jó hozzá. Sőt, ha azt akarjuk, hogy igazán görögös jellege legyen, akkor görög salátát javasolok hozzá, persze feta nélkül, hiszen az a hús töltelékében már benne van.Mi szinte semmilyen salátát nem eszünk, amit meg igen, az nem annyira illik ehhez a fajta húshoz, így ez kilőve, ill. a nyár is rég elmúlt, amikor is a saláta jobban fogy. Ettől függetlenül nem kell lemondanunk erről a húsételről télen sem, mert megállja a helyét az adventi időszakban vagy akár karácsonykor az ünnepi asztalon. Hogy különlegesebbé tegyem, a megszokott köretek valamelyike helyett édesburgonyát készítettem hozzá. Nagyon finom volt így együtt. :)Hozzávalók 2 személyre:Töltött húshoz:1 egész (kb. 45 dkg) csirkemellfilé 15 dkg feta sajt2 db (kb. 4 dkg) édes pepperóni paprikaőrölt fekete borsegy csipet őrölt római köményzöldfűszeres- vagy normál só1 dkg vajteljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt1 nagy tojás (+ kevés tej, ha szükséges)7 dkg durvára darált dió5 dkg zsemlemorzsakókuszolaj a sütéshezKörethez:2 (kb. 75 dkg) édesburgonya2 ek. tejföl2 dkg puha vaj1 fej (kb. 10 dkg) lila hagyma3 nagy gerezd fokhagymaőrölt fekete borssóelkészítés:A körethez a meghámozott, kockákra vágott batátát forrásban lévő, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük, és villával pürésítjük.A felaprított lila hagymát a felforrósított vajon megdinszteljük, majd a kis kockákra vágott fokhagymát is hozzáadva kissé megpirítjuk.Rátesszük az édesburgonyapürét, sóval, borssal, pici római köménnyel ízesítjük, alaposan összekeverjük, majd a tejföllel selymesre kavarjuk. Melegen tartjuk.A lecsumázott, magházától megfosztott pepperónikat feldaraboljuk, és felforrósított vajon megdinszteljük. A feta sajtot villával áttörjük, majd elkeverjük a dinsztelt paprikával.A két fél mellfiléről levágjuk az alul lévő húsrészt, félretesszük, a többi húst pedig oldalt majdnem teljesen bevágjuk. Mindkettőt széthajtjuk, mint egy könyvet, és 2 ív folpack között kiklopfoljuk.Mindkét ol