Zöldséges rakott csirkemell sajtmártásban sütve

  • 2016.04.25.
  • 5

A szaftos húsok a kedvenceink, főleg ha valamilyen tejszínes mártásban sül. Ezért elég gyakran készítem ilyen-olyan formában. Most sajtmártással is ki akartam próbálni, mivel egy korábbi próbálkozás kapcsán nagyon ízlett a sajtos besamelben sült burgonya. Tudtam, hogy hússal is működik, de még csak most kerítettem rá sort. Nem volt kedvem a külön körethez – bár kétség kívül az alább zöldségkeverék önálló köretként is megállná a helyét – hanem azt szerettem volna, ha az egész egyben sül, és így egytálételként tehetem az asztalra.Az étel ízesítése kapcsán elég hamar eldöntöttem, hogy Provence-i fűszerkeveréket fogok használni, és ezúttal ezt csempésztem a mártásba is. Jó döntésnek bizonyult, és azt hiszem, így fűszerezve a szószt más ételhez is fel fogom használni.Ezt az egytálételt egyébként valamiért olyan kellemes, nyárias jellegűnek érzem, és biztos, hogy nem utoljára készítettem. :)Hozzávalók 6 személyre:Zöldséges húshoz:80 dkg csirkemellfilé40 dkg sárgarépa30 dkg zöldborsó20 dkg üveges kukorica15 dkg kaliforniai paprika15 dkg újhagymaőrölt fehér borssófehér tönkölylisztProvence-i fűszerkeverékkókuszolaj a sütéshezMártáshoz:10 dkg reszelt sajt (pl. trappista, vagy más sajtokkal vegyesen)6 dl tej5 dkg vaj3 ek. fehér tönkölyliszt½ tyúkhúsleveskocka (tartósítószer és ízfokozó mentes)1 ek. Provence-i fűszerkeverék (sómentes)sóelkészítés:A megmosott, szárazra törölt filéket felszeleteljük, a szeleteket félbevágjuk, és folpack alatt kissé kiklopfoljuk. Mindkét oldalukon sózzuk, borsozzuk, lisztbe forgatjuk, és serpenyőben, felhevített kókuszolajon hirtelen kisütjük. Félretesszük.A megtisztított sárgarépát kis kockákra vágjuk, gőz fölött, lefedve félpuhára pároljuk. A borsót szintén félpuhára főzzük, majd leszűrjük.A megmosott paprikát kis kockákra vágjuk, és a hús sütéséből megmaradt olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk az előzőleg megtisztított és felaprított fokhagymát, és 1 percig együtt sütjük.Rátesszük a sárgarépát, a borsót, a kukoricát, a felkarikázott újhagymát, megszórjuk Provence-i fűszerkeverékkel, megsózzuk és alaposan összeforgatjuk.A mártáshoz a vajat felhevítjük, rászórjuk a lisztet, és kézi habverővel kevergetve világosra pirítjuk.Lehúzzuk a tűzről, lassan hozzáöntjük a leveskockával ízesített, felforrósított tejet, és a tűzre visszatéve, folyamatosan kevergetve besűrítjük. Közben megsózzuk, és a fűszerkeverékkel ízesítjük.Egy nagyobb sütőtálat vékonyan kiolajozunk, lerakunk egy réteg húst, amin elosztjuk a fele adag zöldségkeveréket. Ráöntjük a mártás felét, lerakjuk a 2. réteg hússal, a maradék zöldséggel, és befedjük a mártással. A még hideg sütőbe téve hagyjuk, hogy a sütővel együtt felmelegedjen, és addig sütjük, amíg a tetején lévő mártás kissé meg nem pirul.sütési hőfok: 200°Csütési mód: alul-felül sütéssütési idő: kb. 40 percMegjegyzés:A zöldségek természetesen kedvünkre variálhatóak – aki szereti, tehet bele brokkolit, karfiolt, padlizsánt, cukkinit, zsenge zöldbabot, batátát, stb.