Aszalt paradicsomos-hagymás csirkemell mozzarellás krumplipürével

  • 2016.01.29.
  • 7

Egyik nap úgy mentem ki a konyhába főzni, hogy ötletem sem volt, mit kezdjek a kiolvasztott csirkemellfilével. Jobb híján elővettem egy szép nagy fej vöröshagymát, és elkezdtem vékonyra szelni. Aztán eszembe jutott a nemrég vásárolt olajban eltett, szárított paradicsom maradéka, ill. levettem a polcról egy zacskó mexikói fűszerkeveréket is. Nem tudom, mi vezette aznap a kezemet, de hirtelen azon kaptam magam, hogy szinte már kész is az étel. Egy kis tejszínt adtam még a húshoz, és az ebéd már csak arra várt, hogy megegyük. Az egész művelet körettel együtt alig félóra alatt megvolt. És ami még jobb, új kedvenc született! :D Az aszalt paradicsomtól, a sok hagymától és ettől az eddig még nem próbált fűszerkeveréktől olyan finom lett a hús, hogy alig bírtuk megállni, hogy ne együk meg az egészet.Aztán 1 héttel később újra elkészítettem az ételt, de ezúttal magam gyártottam hozzá a fűszert, ui. elolvastam, mi van a bolti változatban. Mivel semmi olyat nem tartalmazott, ami itthon ne lett volna elérhető a fűszeres polcomról, így összekevertem a hozzávalókat a magam kigondolta arányban. Csak paradicsomporom nem volt, sőt a létezéséről korábban nem is hallottam, ezért azt sűrített paradicsommal helyettesítettem. De azóta beszereztem a vágyott porított paradicsomot (sőt egyszer talán magam is gyártok majd házilag), és azóta már vagy négyszer asztalra tettem ezt a húsételt. Legutóbb épp az elmúlt hétvégén. :)A krumplipüré ízesítése is új ötlet, igazából csak kíváncsi voltam, milyen lehet mozzarellával összeházasítani. Jópofa, ahogy kicsit nyúlik benne a sajt, és bár maga a mozzarella natúr ízű, inkább csak a krumplipüré konzisztenciáján változtat egy csöppet. És persze finom. :)Hozzávalók 4 személyre:Húshoz:1 egész (60 dkg) csirkemellfilé1 nagy fej (25 dkg) vöröshagyma4 gerezd fokhagyma1 ek. paradicsompor vagy ugyanennyi sűrített paradicsom1 tk. koriandermag1 tk. őrölt vagy szárított csili1 tk. őrölt kömény1 tk. oregánó1 csapott tk. cukor1 mk. őrölt fekete borssó15 dkg olajban eltett, szárított paradicsom3-4 ek. olívaolaj vagy az az olaj, amiben a szárított paradicsomon volt1,5 dl tejszín1 csokor petrezselyemzöldjeKörethez:80 dkg krumpli (tisztítva mérve)6 dkg puha vaj1 cs. (125 g) mozzarellasóelkészítés:Kis mozsárban porrá törjük a koriandermagot, majd alaposan összekeverjük a többi fűszerrel.A húst megmossuk, szárazra töröljük, két fél mellfilére vágjuk, és 0,5 cm vastag medalionokra szeljük, (azaz nem a szokásos módon szeleteljük fel, hanem a filére merőlegesen). Alaposan beszórjuk a kb. 3 evőkanálnyi fűszerkeverékkel, és negyedórát állni hagyjuk. (Ha a szükséges fűszerek nem állnak a rendelkezésünkre, akkor Lucullus mexikói gyorspáccal is beszórhatjuk a húst, de külön sózni nem szabad. A Kotányi mexikói grill fűszersót csak azoknak ajánlom, akik kedvelik az extra csípős ízeket, ui. abban elég sok a csili.)A vöröshagymát félbe- majd vékony szeletekre vágjuk, az olajon kissé megpirítjuk, miközben hozzáadjuk a megtisztított, szintén vékonyra szelt fokhagymát is.Rátesszük a húst, megsózzuk, és addig sütjük, amíg enyhe pírt kap. Ekkor hozzáadjuk az előzőleg lecsöpögtetett és apróra vágott szárított paradicsomot, alaposan összekeverjük, majd felöntjük a tejszínnel, és összeforraljuk.A körethez a krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.Még forrón áttörjük, hozzádolgozzuk a vajat és a felaprított mozzarellát, és a hús mellé tálaljuk.