II. Vörös lencsék és a Sümegi vár

  • 2015.10.29.
  • 7

Vörös lencsék:
p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; }a:link { }Másnapra 3 látnivalót terveztünk be. Az első a Csabrendek határában található, rég elhagyatott bauxitbánya volt. Különleges élmény a vörös színben játszó talajon sétálni, mintha csak a Marson rúgnánk a port. :D A kora délelőtti párás napsütésben sajnos csak kevés részletet sikerült úgy lencsevégre kapni, hogy értékelhető fotók szülessenek belőle. Az egykori bánya helyét mára szépen benőtte a természet, és a vörös lencsék között vígan nőnek a gombák, amiket Németországból áttelepült, lelkes német nyugdíjasok gyűjtögetnek. Mi legalábbis itt találkoztunk 2 szimpatikus bácsival, akikkel szóba is elegyedtem.Sümeg:
Területe már a római korban is lakott volt. Vára a 13. század óta áll a síkságból magányosan kiemelkedő Vár-hegyen. A 15. sz. közepén a város mezővárosi rangot kapott, és amikor 1552-ben a törökök elfoglalták Veszprémet, a veszprémi püspökség Sümegre költözött. A helység ezután 200 évig püspöki székhely maradt. A város és a vár a 17. sz. közepén élte virágkorát, sőt e század végén egy darabig kulturális központ is volt. Több hatalmas tűzvész is elpusztította, de mindig újjáépült.A város legfontosabbakat látnivalói:a vár,a Franz Anton Maulbertsch freskóival díszített Plébánia templom,Kisfaludy Sándor szülőháza és múzeuma,a barokk stílusban épült Püspöki Palota,a régi kanyargós utcák barokk házai,a több száz éves vadgesztenyefák,a város határában egy őskori kovakőbánya, római kori település és egy ókeresztény bazilika maradványaiAz aznapi 2. látnivalónak szánt Sümeget nem értékeltük különösebben érdekes városnak, sehogy sem tudtuk felfedezni a hely szebbik arcát. Viszonylag jellegtelen településnek tűnt, és bár nem jártuk be a régi, kanyargós utcáit, összességében nem nyújtott maradandó élményt. A Szent István téren megnéztük kívülről a Püspöki Palotát, a Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és Kolostort és Kisfaludy Sándor szülőházát; ez a rész volt a leghangulatosabb. Ezen kívül itt néhány barokk házat láttunk csak.Püspöki PalotaSarlós Boldogasszony Ferences KegytemplomKisfaludy Sándor költő szülőházaSümegi vár:

Címkék

Kirándulás Sümeg