Hazai Nagyüzemi Top 10

  • 2017.12.13.
  • 6


  Az Év Söre szavazáshoz hasonlóan én is csalni fogok és minden létező sör bekerül ebbe a versenybe, aminek oka, hogy nehéz lenne mondjuk tíz iható világos sört találni, a barna kategóriában meg összesen nincsen ennyi, hogy az egy szem vöröst már ne is említsem. Tehát a nagy hazai gyárak által készített sörök versenyeznek, amibe beleértendő a licenc alapján gyártottak is.
 Az első hét helyezett nagyjából egyértelmű, míg az utánuk következők már inkább lehetnek vita tárgyai. Egy hét után ránézve például a Soproni Klasszikusnak inkább ott lenne a helye, mint a Staro Darknak és gondolom a Beck's listás helye is sokak számára kérdéses.
10.  Beck's
  Megosztó sör, de legalább ízre van benne német jelleg
9. Szalon Barna
 Semleges, de iható. Ez a hazai viszonyok között kifejezetten jónak számít
8. Staropramen Dark
 Nehéz annyira elrontani, hogy ne legyen jó
7. Dreher Classic
 Mostanában ismét az igazi klasszikus ízben árulják, mely a kukorica ellenére is karakteres lager
6. Pécsi Prémium Lager
 Az erőssége, hogy nehéz belekötni, a hátránya, hogy jellegtelen.
5. Dreher Hidegkomlós
 A Citra komlóval megtöltött komlóágyú rendesen megsorozta a piacot, bizonyítva hogy lehet más sör
4. Dreher Bak
 Fokozatosan hígul, de még mindig iható az egyetlen erős barna sörünk
3. Soproni 1895
 A magyar pils, ami nálam lenyomja a Krusovice alapsörét. Csak ne lenne ingadozó a minősége!
2. Óvatos Duhaj IPA
 Az eddigi egyetlen nagyüzemi IPA, mely nagy húzás volt a Heinekentől. Még most is jó, igaz az üveges és a dobozos íze eltér és már nem annyira áthatóan gyümölcsös, mint volt fél éve.
1. Pécsi Szűretlen Pils
 Kevesen gondolták volna, hogy Pécsen ilyenre minőségre is képesek. Kezdésnek annyira zamatos volt, hogy nem is lehetett pilsnek érezni. Ez azóta kissé változott és már kijön a nevében említett típus jellege, de még így is nagyon finom.
 Népszavazás, mégpedig kettő is. Az elsőben a felsoroltakra lehet szavazni, a másodikban pedig a nagy hiányzóra, aminek esetleg helye lenne a top tízben.

  Itt pedig a kimaradtak következnek. Nem mondom, jó sok van belőlük, köztük komoly nevek!




Címkék

Top_10