Az ország söre szavazás visszatért

  • 2017.11.28.
  • 8

 
  Az idei szavazás talán már a tavalyinál is nagyobb kérdőjelet vet fel, mert mégis minek az alapján hozták össze ezt a listát? Ugyan a megalkotás menete le van írva, de a szempontok bántó módon hiányoznak. Vagyis csak annyi van megemlítve, hogy a sörfőzdék ajánlásából alakult ki a mezőny. Ezek után egy dupla reklámra tudok gondolni, egyrészt természetesen a Beerselection promotálja magát, másrészt meg a kiválasztott sörök kapnak egy nagyobb ismertséget. Ez rendben is van, de úgy kellene ezt előadni, hogy a szavazni akarók ne érezzék magukat átvágva!
 Alapvető kétségem vannak. Nehezen tudom elképzelni azt, hogy éppen ezen a sörök mindegyikét kóstolta volna már több, mint akár ezer ember. Ezek közül hármat még csak nem is láttam üvegben eddig. Ebből az következik, hogy azok a termékek vannak előnyben, akik már amúgy is ott vannak az országos lefedettségű bolthálózatok polcain.
 Aztán a szokásos hiba, hogy teljesen eltérő söröket eresztenek össze. Vannak különféle IPA sörök, lager és málnás is. Mennyire lehetne komolyan venni egy olyan borversenyt, ahol a száraz vörös versenyez az édes fehérrel? Márpedig itt ez történik, csak sörökkel.
 Még az is talány, hogyan lehet az év söre akár egy öt évvel ezelőtti recept? Borok esetében lehet érlelni akármeddig és indulhat egy kategóriában évtizeddel azelőtti bor is. Na de a sörök nem bírják olyan sokáig és elvileg amúgy sem lehetne érezhető különbség a palackozások között. Szóval korrekt lépés lett volna az idei, de már befutott sörök közül jelölni. Csakhogy ehhez ténylegesen be kellett volna futtatni a produktumokat.
 Természetes módon mindenkinek másik sör hiányzik a listáról. Nekem például a The Duke of Budapest, igaz a gyártótól már ott van a Liquid Cocaine.  Viszont azt el kell ismerni, hogy a kiválasztottak jó sörök, talán a Málnás Búza lóg ki, de azt meg a tavalyi győztes nevezhette, tehát nem a szervezők hibája. Én a Monarchistát inkább ideillőnek gondolnám a szentandrásiaktól, de érthető, ha a málnásban látják az újabb győzelem nagyobb esélyét.
 Ugyan a Fő szavazáson ez a nyolc sör vesz részt, mégis lehet még szavazni a többire is, amit a szavazáshoz megnyíló legördülő menüben látni csak. Azért az már egy szép lista.
 Szokás szerint a blogon is van szavazás, mely független a hivatalostól, azaz az itteni szavazat nem befolyásolja annak eredményét.