Edelweiss

  • 2017.08.21.
  • 9

Illat:  édes, búzás
Hab: krémes, sűrű, rugalmas
Szín: világos opál
 Régebben még forgalmazták a barnát és a szűrtet is, ezek mára kikoptak a kínálatból, de okosan megtartották a legjobbat a három közül. Egy néhány évvel ezelőtti kóstolás nem volt túl meggyőző, szinte kikopott belőle az édes búzás íz, de amit most vetem, az már régi fényében ragyogott. Nem véletlenül szeretik a búzasörök szerelmesei, sok jó tulajdonsága van. A már említett édes, búzás íz, a még éppen kellemes citrusos fanyarsággal egészül ki, a szűretlenségéből adódóan harapni valóan sűrű és a végén még a belga sörök curacao fűszerezésére emlékeztető utóíze is van. Mindez a Heineken jóvoltából sok helyen beszerezhető, szokásos akciós ára 299 Ft, ami mostanában teljesen elfogadhatónak számít. A Valentinsnál jóval határozottabb a búzaíze, miközben annak dobozos kiszerelése szintén 299 Ft, igaz akciósan valamivel kevesebbért adják. Árértékre a Hansegold jobb volt, de az már múlt idő, mert nem kapni. Talán a Faxe belga búzája van vele versenyben leginkább.
Külalak: ravaszul meg van bonyolítva. A pajzs alapon köreben felírat, rajta pedig egy egy kisebb címer a legfontosabb szövegekkel, de még közöttük van egy aranyszegélyes zöld színkódos szalag, vagy zászló. Mindenesetre jól néz ki. 
Pontszám: 7/10
Név: Edelweiss Hefetrüb
Származási hely: Ausztria
Gyártó: Brau Union Österreich
Forgalmazó: Heineken
Összetétel: víz, búzamaláta, árpamaláta, és komló
Alkoholtartalom: 5.3%
Beszerzés helye: Auchan
Beszerzés ideje: 2017 augusztus
Beszerzési ár: 299 Ft
Kiszerelés: 0.5 l üveg