Őrült Tudósok sörlaborja + Brettes Triple IPA

  • 2017.09.30.
  • 8

Ha szeretett volna valaki a gimis kémiaszertárban az egyik tízórai-szünetben sörözni, de annak idején nem mert, akkor máris bepótolhatja. Péntek este 7-kor megnyílt a Szimpla 1-ben a Kraft-sörös csapat egyik élfőzdéje, a Mad Scientist és a Krak'n Townt is megálmodó Szepe közös gyermeke, a Labor.

Minden sörfőzde egyik célja, hogy márkasörözője legyen, hiszen ott csak a saját söreit vonultathatja föl, kísérleti főzeteit tesztelheti le szűk rajongói körben, és az általa gondolt legideálisabb körülmények között csapolhatja azokat. A Mad Scientist "ki is érdemelte" ezt a helyet, talán ők a leginkább kísérletező kedvű Kraft-sörfőzde, akik már több sörükkel (Jam 72, Monkey Temple, Saison 15 stb.) belopták magukat a hazai sörgeekek szívébe.
A hely a Szimplába belépve balra föl az első emeleten egy kis sarokban található, és a dizájn abszolúte a névhez illő. A faliszekrényekben kis üvegcsék, az UV-árnyalatban, a pult mögött laborköpenyes csaposok küldik a 8 csapról a söröket a lombik formájú poharakba. A dizájner csapat és az ötletgazda kihozta a maximumot, bár nekem még egy Bunsen-égőnek álcázott lámpa elfért volna a laborba. Az árak a belvárosi sörös helyekhez (Krak'n, Jónás) mértek, kb. 1000 Ft / 4 deci, úgyhogy inkább a külföldi pénztárcákhoz, és nem egy egyetemista berúgáshoz szabottak. De a Szimpla a Bulinegyed egyik gyűjtőbugyra, úgyhogy közönségben biztos nem lesz hiány, A berlini Szimplában meg kb két hónap múlva nyit a kinti nagytestvér Labor...
A megnyitón 7 sör került csapra, és természetesen megkóstoltam a Mad Scientist új brutál darabját, a Funky Soul Brother Brettes Tripla IPA-t, amiből kaptam egy üveggel (köszi!) az otthoni - nomen est omen - "laborkörülmények" közötti bekóstolásra. A Funky Soul Brothert a tokaji Szent Benedek Pince Hárslevelű-hordójában érlelték, így kapott egy kis igazi "magyaros" pluszt.


Mad Scientist Funk Soul Brother Brett Triple IPA 10,7% - Illatában szépen jön a brett, a (cider)alma, mintha egy jóféle hordós érlelésű normandiai Cidre-t (a cider francia változat) kóstolnánk. Aztán emögül kibomlik a Hárslevelű mézessége is. Mivel mostanában nem kevés hátszínnel dolgoztami, egyből megcsapott a brettes sör nyers marhahúshoz hasonló illata, amire aztán tényleg nem lehet mást mondani, csak azt, hogy animális. Jelentkezik még szép, fanyarság, és ásványosság - ez meg a kémiaszertárból ismerős elemi nátrium szagához hasonló... Nagyon jó szénsavasság, lágy, apró, pezsgősség felé hajló buborékok, száraz, igazi borosízvilág, csak másodlagos, harmadlagos módon jelentkezik a sörös jelleg. Vadélesztős, nagyon komplex íz. A rengeteg cukor nagyon szárazra leerjedt. Üde a savasság, kellemes a gyümölcsösség, a fanyarság és az élesztős-ásványos keserűség egyensúlya, elfedi, elsimítja az alkoholt, hosszan lecsengő utóíze van. A savanykás, gyümülcsös, brettes íz többször, változó dominanciával érkezik meg újra és újra. Brett-imádóknak kötelező darab.


Élményben leginkább a Schneider Tap X Mein Cuvée Barrique Chardonnay-hordóban érlelt sörére emlékeztet, csak a Tokaji Hárslevelű miatt mindenképp van egy nagyon magyar ízvonal benne. A korábbi sör és tokaji összefésülésén dolgozó többé-kevésbé sikeres próbálkozások (Szent András, Zip's illetve Serforrás Korty majd Corvinus Rex) után úgy vonultatja föl a tokaji ízvilágot, hogy közben szépen megmarad a sör oldalán és még a nemzetközi trendeknek is megfelel, irányban és színvonalban is. Érdemes lenne a továbbiakban is nemzetközi közönségnek is bemutatni a whisky-s, konyakos, sherry-s hordók helyett egy magyar sör magyaros erényeit.

Bőségesen van benne potenciál, a ráírt 5 év szavatosság alatt csak kerekedni, az élesztős friss ásványosság gyümölcsösen, mazsolásan lágyulni fog. A csapolt változatban még erőteljesebbek az almás, enyhén körtés jegyek. Remek nagyon komplex sör, ami még fénykora elején van. Nem olcsó, de megéri az árát, érdemes betárazni belőle, és eltenni 2-3-5 évre. Nálam az eddigi kedvenc Mad Scientist Saison 15-öt taszajtotta le a trónról.