Sokan meglepődnek, mikor itáliai nyaralás vagy sielés idején a boltban Dreher sörrel találják szembe magukat. De ez a Dreher nem AZ a Dreher. És vajon jobb-e mint a mi zöld színű kőbányai büszkeségünk? Kínzó kérdések? Összehasonlító sörfogyasztó-tanfolyamunk újabb alapleckéjét olvashatja a nyájas olvasó, természetesen történelmi kontextusba ágyazva...

A 19-20. század fordulóján a Dreher-konszern a világ akkori legnagyobbja volt. Érdekeltségei behálózták az Osztrák-Magyar Monarchia területét, Budapesten és Schwechaton keresztül az Adriáig, egész pontosan Triesztig, ahol szintén volt gyáruk. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után a határon túli gyárak vesztek el, de Dreher Jenő még egyesítette a kőbányai gyárakat, (Dreher-Haggenmacher) sőt a kanizsai gyárat is megszerezte, ám a magyarországi kommunista átmenet következtében a konszern széthullott, és ma a mi kőbányai Dreherünk és az olaszországi Dreher már konkurens multik kezében van. A hazait a SAB-Miller kelet-európai pakkjának felvásárlása után legutóbb az Asahi vásárolta meg, míg az olasz Dreher-márkát a Heineken birtokolja és már rég nem Triesztben, hanem Milánóban készül.

Akkor zöld vagy piros? A kocsmablog is elmélkedett már a kérdésről, ahogy szerintem sokan, de így együtt még nem láttam összehasonlító kóstolót magyar nyelven, úgyhogy azért "hiánypótló" a cikk, de a tudomány mindenek felett...
A magyar Dreher több, mint 150 év (a weboldal már 175) tapasztalatról beszél a hátcímkén, az olasz meg 1773-at ír. Hogy mi történt pontosan ebben az évben, arra sajnos nem találtam adatot. De az biztos, hogy az 1900-as években a Dreher "marketingesei" sem mentek a szomszédba egy kis füllentésért. Minap a Magyar Vendéglátóipari Múzeum óbudai kiállításán akadtam rá egy korabeli reklámtáblára, melyen az áll: Dreher, 1632 óta. Pedig a Dreher-család csak 1796-ban vásárolta meg schwechati sörgyárat (akkor még sörfőzde), egy "elegáns" csúsztatással a schwechati sörfőzőház alapításának dátumát csempészték oda a korabeli reklámszakemberek.
A történészkedés után most már tényleg a kóstoló, ami azért nagy nyomokat nem hagyott bennem, se olasz, se magyar irányból. Ahogy a HVG lassan 7 éves cikkében írják: "Az olasz Dreher egy egyszerű, túlságosan is egyszerű lager: szép arany színnel, hamar összezuhanó habbal. Leginkább az illata „érdekes”, melyben mintha a kukoricakonzerv édessége bukkanna fel. Megfelelő szén-dioxid-tartalma biztosítja ugyan frissítő jellegét, de sem testességgel, sem komlókarakterrel nem dicsekedhet."


A kőbányai Dreher habja teltebb, tekintélyesebb a milánói Drehernél. Színre talán az olasz egy leheletnyit sötétebb, de mindkettő kategórián belül marad. Az illata a kukoricamentes olasznak kellemesebb, malátásabb, míg a magyar Dreherben még a korty előtt eltaszít kicsit a kukoricás, konzerves vonal. A kőbányai - 5,2%-os nem hazudtolja meg magát, mindenképpen teltebb, aromásabb az első kortyra, az olasz kicsit egyszerűbb, vizesebb érzetű. Melegedve azonban a piroscímkés Dreher egy átlagosan elviselhető ivósörré válik, amiben egész jó a maláta-komló egyensúly. Egy gyengébb cseh vycepni-szint környékére küzdi föl magát. A zöld Dreher melegedve egyre inkább felveszi a savanykás, konzervzöldséges jelleget, és a kezdeti teltség tele lesz kellemetlen mellékízekkel.


Konklúzió: A magyar Drehert csak hidegen és ha lehet, inkább hidegkomlós vagy amerikai komlós változatban, natúr most sem innám, csak ha tényleg nem volna más. Az olasz Dreher egy lehelettel jobb és ez egy átlagos alapsör-szintre emeli, ami szomjoltónak megteszi.
És sok év óta már megint csak sóhajtozhatok, mikor lesz végre csak árpából főzött kőbányai sör...