Sör a bornapokon - Márton-nap a Gellértben

  • 2016.11.22.
  • 5

A tavalyi első alkalom óta idén már "hagyománnyá" vált, hogy a Márton-napi boros rendezvényeket a Gellért Hotelben megelőzi egy nulladik napon a sör. Ráadásul egész kedvező áron be lehetett jutni - 3990 Ft - amiért korlátlan sörfogyasztás és három kóstolófalatka is járt, meg egy előadás Katona Csaba történésztől, aki a tőle megszokott lendületes és informatív tartalommal és fanyar humorral, frappáns csavarral bőven megáldott sörtörténeti előadásával ismét megalapozta az est színvonalát.
A sörös kínálatban a Gellért Brasserie saját sörein (ezek közül kettőt a Big Foot szállít nekik és átnevezve - Giorgio ill. Gerardo néven kapható , a Hedon Balatonvilágosi és Charlie Firpo, valamint Zirci Belga és Búza) kívül, több kiállító is megjelent. A Kupak és Dugó hozta a Kecskeméti Sörmesterek söreit (Pils, Búza, IPA és Stout), mellettük ott volt a külön standdal a Zirci Apátsági Sörfőzde a söreivel, köztük az új főzettel, a Levendulással, a - többek mellett - a Holba és a Permon söröket hivatalosan is importáló érdi vállalkozás, a Beerboard, akik a Csehvegő Sörözőt is üzemeltetik Érden, a Stari az Ír vörössel és a Fekete Ribizlis sörrel, a Liquid Gold az általa importált Bombardier-vel, a Csíki Sörfőzde az Igazi Csíki Szűretlen változatával, s a viszonylag frissen a piacon megjelent Fűtőház Sörfőzde, Rétságról.

Az estét kollégámmal a Krak'n Town-ban indítottuk, ahol a Mad Scientist Smooth Hoperator sörét még a premier előtt föltették a kedvünkért a csapra (köszönet a Krak'n Town-nak és Szilágyi Tominak-Mad Scientist érte). A Smooth Hoperator New England IPA-nak készült, ami alapból a komlójátékról szól. Egy szép és nagyon kellemesen iható IPA-t kaptunk, a komlójátékon talán még egy kicsit lehet finomítani, de enyhe iróniával megjegyeztem társaságunknak, hogy készüljenek föl arra, hogy ez volt az este legjobb söre...

A Gellértben az említett kiállítók közül indításként egy Holba Specialra esett a választás, ami egy korrekt erősebb cseh láger és megörültem a Permonoknak, mert a cseh és más fesztiválokon megjelenő szürkeimportos (és rohadt drága) Permon-sörök után végre megtaláltam a hazai "ősforrását" ezeknek a nagyszerű söröknek. A később kóstolt PIPA is egy korrekt darab, bár a Permonok közül a Sherpa és a Black IPA meg a Zarzikavac is finomabbak ennél. A Hedon, a Zirci és a Big Foot a sörözőben kapható söreit most nem kóstoltuk, tartogattuk az energiáinkat a még ismeretlen főzetekre.

Kezdem a szomorúbb dolgokkal. A Kecskeméti Sörmanufaktúra, (NEM A KECSKEMÉTI SÖRMESTEREK, AKIKNEK madaras söreit - Vörösbegy, Kolibri - nagyon kedvelem, a Szalonkának, grodziskie-nek a bemutatóján még falatkát is készítettem a sörhöz.) söreivel. A jó kecskeméti emlékek után épp ezért volt óriási csalódás az az IPA és a Stout, amit kóstoltunk. A stout csak egyszerűen gyenge közepes volt, semmi karaktere nem volt, egy sötét ale-szerű folyadék kis zaccos mellékízzel, az IPA azonban fertőzött volt, klóros kénes "ízekkel" a komló gyümölcsösségének a nyomai sem köszöntek vissza belőle. Ilyen sörrel, főleg egy ilyen környezetben, ahol a kíváncsi boros közönség ki-kikacsint a sörök felé, nem szabad megjelenni. A Pilst és a búzát már nem volt kedvünk ezek után megkóstolni. Hogy ez a kiállító Kupak és Dugó vagy a kecskemétiek hibája, hogy ennyire élvezhetetlen sört hoztak el, ezt nem tisztem eldönteni. Kár!

A Bombardier biztos intermezzonak tűnt, leöblítettük vele a rossz élményeket, és máris a mozdonyos sörök felé vettük utunkat. Egész nyáron tervezgettem, hogy lelátogatok Rétságra, a Fűtőház Sörfőzdébe, egyrészt az újdonság miatt, másrészt személyes kedvencem a 424-es gőzmozdony mellett, az M61-es NOHAB, ami az egyik sör címkéjén szerepel, és ez megfogta gyermeki lelkemet... A főzde egy Agrometál-szetten dolgozik, és István a főzőmester igazi lelkes amatőr főzőből vált profi főzdetulajdonossá, és nagyon személyes megjelenést bevetve alakította ki az arculatot és kínálja söreit. A V43-as Szili, Summer Ale a belépő darab. Utána következik az M61 NOHAB, egy vöröses beütésű AIPA, majd a 327-139 pályaszámú gőzmozdony, mely István édesapjának a mozdony-szépségversenyt nyert szolgálati mozdonya volt, így nosztalgikus személyes kötődés is kapcsolódott a sörökhöz. A Gellértben debütált az M63 Bulldog, egy Belgian Strong Ale is. Természetesen végigkóstoltuk a szortimentet. István nem engedi KEG-be a söreit, csak palackozott formában elérhetőek. A Summer Ale egy kicsit semmitmondó, főleg egy Bombardier után. Nincs meg benne az üde friss gyümölcsös komló, vagy legalább az angolos almás-körtés-birses illatvilág és egy jellegzetes gyümölcsös eszteresség. A kekszes malátalap és a Bitterekre jellemző enyhe fanyarság a helyén van, de a komlózás még nem elég határozottan zár. Még van ezen a sörön csiszolni való. A NOHAB, a vöröses IPA a Szarvasiak Maharadzsa IPA-ját juttatta eszembe, de ez nem annyira "baltával faragott" mint a békésieké, hanem finomabban operál az ízekkel, és jól adagolja a sütis sötétebb malátákat és a komlót. Egy telt őszi-téli időben is kellemesen csúszó inkább malátaközpontú IPA, jelenleg a főzde legjobb söre. A Stout illatra kellemes, ízben is hozza a szándékolt Guinness-es Dry Stoutos enyhe fanyar kávés aromákat, de sajnos a szénsavja nem elég krémes, hanem a buborékok elég lágeresek, így a kortyérzet visszavesz az élményből. A helyszínen debütáló M63 Bulldog a jövő. Egy nagyon ígéretes Belga Erős Ale, de még nagyon-nagyon fiatalon került el erre a fesztiválra. Még hónapok kellenek, hogy megmutassa igazán mit tud, de most, így tinédzserkorúan is vannak erényei, és egy nagyon színvonalas kiváló sört kóstolhatunk majd január-február idején, ha visszatérünk hozzá. A Permon-Holba sörök mellett a Fűtőház söreiért érdemes volt idelátogatni.
A Zirciek által a fesztiválra hozott Levendulás-t is megkóstoltuk, de - az apátsági főzde más sörei mellett - a csapon és a palackban kóstolt sörök mintha nem is ugyanonnan érkeztek volna, és olyan béta-verziós próbálkozásnak tűntek, nem kész kiforrott terméknek. Ha már levendulást akarunk kóstolni, akkor válasszuk inkább a Kapucinus Lavender-t.
Néhány szó a Frideczky András séf és Horváth Boldizsár blogger által összeállított sörkorcsolyákról. Mindkét séf