Rusztikus diós kenyér

  • 2018.03.18.
  • 7

Ez most elsősorban a leánykám kedvéért készült. Régebben többször elkészítettem és ő ezt mindig nagyon szerette. Már egy ideje mondogatja, hogy újra megsüthetném. Hát, akkor megsütöttem :)Ezt a kenyérkét már előző este el kell kezdeni. Kimérünk 15 dkg fehér rozslisztet (nekem ez most nem volt, így teljes kiőrlésű lisztből csináltam), hozzáadunk 50 g BL 80-as kenyérlisztet, csipet cukrot, 5 g élesztőt és 130 g vizet. Ebből egy keményebb tészta lesz, amit letakartam és éjszakára betettem a mikróba, hogy ne kapjunk huzatot. Reggelre kovász-jellegű lesz a tészta.Ma reggel hozzáadtam 100 g joghurtot, 80 ml vizet, 300 g BL 80-as kenyérlisztet, 2 ek burgonyapelyhet, csipet aszkorbinsavat, 1 tk olajat, 1 tk barnacukrot, még 10 g élesztőt, sót. Jól kidagasztottam, a dagasztás végén hozzáadtam még 5 dkg megvágott dióbelet is. Kelesztőtálban hagytam a duplájára kelni, majd lisztes felületen téglalapot lapogattam belőle, amit hosszában kettévágtam. Mindkét részt megtekertem, mintha vizes ruha volna: a két végén ellenkező irányba. Tetejét vékonyan meghintettem liszttel, majd sütőzacskóba tettem, amit befújtam vízzel. Kb. 25-30 perc alatt sült meg 220 fokos sütőben.