Borostyánszínű alma

  • 2017.09.27.
  • 2

A finom almából, ami nálam terem a tanyán - készítettem ezt a gyönyörű színű, ám elég pepecselős befőttet. Nem tudom pontosan ki tette közre, én az egyik Facebook csoportban találtam. Akkor fogj neki, ha Téged is annyira megfog, mint engem és van rá három napod! :) De megéri! :)Hozzávalók: 2 kg alma tisztán mérve (magház nélkül, de héjastól), 1.40 kg cukorAz almát negyedekre vágjuk, a magházukat gondosan eltávolítjuk, a héjukat rajtuk hagyva vékonyabb szeletekre vágjuk. Kilónként 70 dkg cukorral szórjuk meg. Összerázzuk a gyümölcsöt a cukorral és egy napra békén hagyjuk. 24 óra múlva, már látjuk, hogy a cukor feloldódott, nagy lángon felfőzzük, nagyon óvatosan átkeverve néhányszor, közepes lángon 4-5 percig főzzük. Lefedjük megint és levesszük a tűzről. Újabb 24 órát hagyjuk állni. A következő napon megismételjük ugyanezt, eddigre már egyre szebb színű az almánk. A harmadik, egyben utolsó napon ismét felforraljuk, 4-5 percig főzzük kis lángon, majd az előkészített üvegekbe szedjük. A forró levével felöntjük. Az üveget lezárjuk, majd fejre fordítva hagyjuk kihűlni.