Kider Bueno - Csoki Trüffel torta

  • 2015.08.11.
  • 6

A hétvégén mint már értesültetek róla nagy családi banzáj volt, amely magában foglalta a húgom 20. születésnapját így óriási bulit tartottunk amelyen ez a torta volt a fő attrakció! Szerencsére meghozta a kívánt hatást! Az utolsó morzsáig elfogyott és mindenki ez egekbe magasztalta.Hozzávalók:Piskótához:5 tojás16dkg kristálycukor16 dkg lisztcsipet sóvaj és liszt a formáhozAz egész tojásokat keverjük össze a cukorral és elektromos habverővel 4-5 perc alatt keverjük habosodásig. Ezután szitáljuk bele a lisztet és a habverő legalacsonyabb fokozatán keverjük a tojásos masszához,és most adjuk hozzá a csipet sót is.Vajazzunk és lisztezzünk ki egy 20-22cm-es tortaformát és öntsük bele a tésztát. Majd 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig süssük. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni, csak ezután vágjuk 3 egyenlő részre.Trüffelkrém:40 dkg étcsokoládé20dkg vaj4dl habtejszín20dkg porcukorA felkockázott csokit egy tálban kezdjük el olvasztani a vajjal. Amikor felolvadt zárjuk el, és kezdjük el felverni a habot a posrcukor és a csokoládé apránkénti hozzáadásával.Jó sötét, és kemény kérmet kapunk ami meg tudja tartani az "emeletet"Díszítésképpen 35 csomag Kinder Bueno szolgált, ami semmivel nem volt drágább, mintha megvettem volna a sok marcipánt amivel be tudtam volna vonni, egy ekkora tortát. Viszont ebbe nem tudott senki belekötni, mert a marcipánt nem szereti mindenki, de a csokit igen!- Palkó -