Sütőtökös-hagymás rizskekszek

  • 2014.10.19.
  • 0

Sosem szerettem a sütőtököt igazán, ezért sok receptet ki kellett próbálnom, mire sikerült ráhangolódnom. Már megszerettem nyersen, klasszikusként sütve kenyérsalátában, most pedig olyat tettem, mint még sosem… Nevezhetjük keksznek vagy de akár rösztinek is beillik. Megállja a helyét egy jó krémleves után vagy nasiként. A lényeg, hogy a barnarizstől különleges, laktató, a sült hagymától pikáns és a fokhagymás mártogatóssal utánozhatatlan ízpárost sikerült összehozni!Hozzávalók 19 db, kb. 5-6 cm átmérőjű koronghoz:12,5 dkg barnarizs20 dkg nyers sütőtök nagy lyukú reszelőn lereszelve1 közepes fej vöröshagyma4 evőkanál zabkorpa1 tojás1+1 evőkanál kókuszolaj1 evőkanál szárított vagy 6-8 nagyobb levél friss bazsalikomsó, borsMártogatóshoz:1 pohár natúr joghurt1 közepes gerezd fokhagymaesetleg friss zöldfűszerek ízlés szerint, de ezek nélkül is nagyon finom!Először a rizst készítsétek el: egy evőkanál kókuszolajon futtassátok meg, majd öntsétek kétszeres mennyiségű forró vízzel és lassú tűzön, fedő alatt főzzétek kb. 25 percig. Szűrjétek le és hagyjátok kissé kihűlni.Közben vágjátok apróra a hagymát és a felolvasztott kókuszolajon pirítsátok aranysárgára! Adjátok hozzá a reszelt sütőtököt és néhány percig pirítsátok együtt. Ez után fűszerezzétek meg sóval, borssal, a bazsalikommal és keverjétek össze a kihűlt rizzsel! Érdemes kicsit hagyni hűlni, hogy a következő lépésnél, ami a tojás hozzáadása ne legyen rántotta a tojásból. Szóval ha belekevertétek a tojást, már csak a zabkorpát kell hozzáadni, jól elkeverni és sütőpapírral takart tepsibe egy-egy evőkanálnyi halmot helyezni és azokat egy késsel óvatosan 5-6 cm átmérőjű kör alakúra simítani.200 fokon, grill fokozaton kb. 20 perc alatt ropogósra sülnek.Amíg a kekszek sülnek, készítsétek el a mártogatóst és amint a tepsi kikerül a sütőből, óvatosan kezdjétek el falatozgatni! (Úgysem bírtok neki ellenállni! )Jó étvágyat kívánok!2014.10.19.