Ebéd a teraszon (Erőleves, hústekercs fűszeres sült krumplival, salátával)

  • 2013.04.21.
  • 1

Végre gyönyörű idő volt ma, így végre a teraszon tudtunk ebédelni, idén
először. A friss levegőn az étel is sokkal finomabb. Ma nem főztem különleges ételt mégis finom volt. Volt egy kis húsleves leve, amibe belefőztem tojást egybe, és így egy kis erőleves kerekedett, ami nagyon finom volt. Második fogásként pedig

hústekercset, vagy göngyölt húst készítettem, ki minek nevezi. A hússzeleteket kiklopfoltam, sóztam, borsoztam, megtöltöttem darált hús töltelékkel. A darált húshoz, hozzáadtam egy kis fokhagymát, sót, tojást, egy kis zsemlemorzsát, pirospaprikát, borsot, sót, pici oregánot,
bazsalikomot, és szépen összedolgoztam és a hússzeletekre
kupacoztam
és
összegöngyöltem. Egy jénai edény aljába szalonna szeleteket helyeztem erre, helyeztem rá a göngyölt hústekercseket, tetejükre is szalonna szeleteket helyeztem és betettem a sütőbe sülni. Kb. 1 órát sütöttem 180 fokon, de lehet, hogy egy picit tovább.A hústekercseket
felszeleteltem
úgy tálaltam.
Ehhez fűszerezett krumplit készítettem, amit szintén a sütőben sütöttem. Hozzá nagyon finom salátát, készítettem. Fejes saláta, rukola, reszelt sárgarépa, újhagyma, paradicsom voltak a hozzávalói. Ehhez készítettem egy kis olajos (olíva) citromos, dresszinget, amihez adtam egy kis sót, borsot, oregánot. Ezzel öntöttem le a salátát. Hát mennyi ebéd kerekedett.Jó étvágyat!!!