Friss medvehagyma pesto tökmagolajjal és Gruyère sajttal

  • 2018.04.18.
  • 9

A múlt héten Tibi (a férj) horgászni ment két barátjával, ez volt az idei első nagy horgászatuk. Halat nem hozott haza, mivel sporthorgász. Igen, ez azt jelenti, hogy elmegy egy tóra, sporthorgász jegyet vesz, kifog egy halom halat, majd visszadobja és üres kézzel jön haza a horgászatból. Vagyis nem is, hiszen ezúttal egy óriási csokor medvehagymával érkezett, aminek természetesen semmi köze a halakhoz. Az egyik horgászbarátja ajándékozott meg minket ezzel rakat finom medvehagymával. Ennél szebb ajándékot nehéz lenne elképzelni. Na jó azért biztos tudnék még ennél is szebbet mondani, de azért azzal kiegyezhetünk, hogy szuper meglepetés volt.

Így alakult hát, hogy a hétvége nálunk a medvehagyma jegyében telt, nem sokat voltunk itthon, így nem lett nagy főzés belőle, viszont reggelire, vacsorára nem sajnáltuk magunktól a finomságot. Vasárnap pedig feldolgoztam a maradékot. A maradékot azért úgy kell érteni, hogy nem nagyon látszott a nagy köteg zöld levélen, hogy fogyott volna belőle. Azt találtam ki, hogy ennek az óriási mennyiségnek a leghatékonyabb felhasználási módja, ha pestot készítek belőle.
Mi is a pesto pontosan? Olasz eredetű zöldség paszta, ami valamilyen zöld fűszernövényből, nemes olajból, kemény sajtból és olajos magból készül. Az igazi klasszikus az olasz zöld pesto bazsalikomból, olívaolajból, pecorino sajtból fokhagymából és fenyőmagból készül. Természetesen ennek a mintájára készülhet itthoni magyar változat is. Szuper dolgokat válogattam össze, a medvehagyma mellé tökmagolajat és diót tettem,a fokhagyma a rengeteg medvehagyma miatt elhagyható. A sajtot viszont svájci Gruyère sajttal oldottam meg. Mindig van itthon, mert a nővérem és a férje Svájcban laknak és biztosítják számunkra  a jóféle sajt ellátást. Mázlisták vagyunk

Annyit érdemes tudni erről a sajtról, hogy legelésző, stresszmentes tehenek tejéből készül. A Gruyère városában található sajtüzemben jártunk pár évvel ezelőtt, nagyon szuper volt. Ezek a tehenek virágoktól kezdve a réteken éppen növő gyógynövényekig mindent lelegelnek. Mit gondoltok mennyire lehetnek egészségesek? Hát ha tehén lennék az biztos, hogy álmaimban se kívánhatnék ennél jobbat magamnak. Ide mehetne minden tejüzem tulajdonosa tanulni, mert nagyon értik a dolgukat.

Így néz ki egy egész tömb Gruyère sajt, óriási méretű, 35 kg, előállításához 400 l tejre van szükség

Így néz ki egy átlagos kisbolt sajt pultja Svájcban, itt a legfrissebb sajt is ízesebb és aromásabb, mint a nálunk ismert trappista sajt.
Na de visszatérve a pestohoz. Szóval, azért húzom ennyire itt a mézesmadzagot, mert maga a recept annyira rövid, hogy csak na. Két soros receptet meg mégse tehetek ki. 

Jöjjön hát a várva várt recept, nem is csak a pestohoz, hanem a belőle készített ételhez is.
Hozzávalók:
50 g medvehagyma
50 g dió
30 g érlelt kemény sajt (én Gruyère-t használtam)
75 ml tökmagolaj
3 nagy csipet só

Tésztához:
250 g teljes kiőrlésű tészta (én most spagettit használtam, de bármi jó, ki mit szeret)
150 ml tejszín
néhány szelet illatos Serrano sonka, vagy amit te szeretsz
Elkészítése:
A pestohoz az alapanyagokat a robotgépbe rakom, majd összeaprítom és ennyi. Kész is van. A tésztát a szokott módon kifőzöm, a pestoból kb. 3 evőkanálnyi mennyiséget a tejszínnel elkeverek, majd beleforgatom a kifőtt tésztát. Szükség szerint lehet még egy kicsit sózni, egyéb fűszer nem kell rá, mert a medvehagyma intenzív ízt ad neki.
Tálaláskor a kedvenc sonkámat, az illatos Serrano sonka szeleteket kínálok mellé.
Mennyei finomság, nagyon szerettük.