Nagy Glulu’s keksz teszt

  • 2018.04.07.
  • 1

Pár héttel ezelőtt meghívást kaptam egy Glulu’s keksz kóstolásra, ahol a márka hamarosan bevezetésre kerülő újdonságait kóstolhattam meg. Nem találkoztam korábban még ezekkel a kekszekkel, de már sokat olvastam róla. Annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy glutén- és tejmentesek a termékek, valamint még további allergénektől is mentes (szója, lupin, mogyoró, tojássárgája), hajdinát sem tartalmaz – ez nem allergén, viszont eléggé megosztó, valamint nagy részük cukormentes is. És végül még amiben nagyon szuperek ezek a kekszek, az a lisztek összetétele, a gluténmentesség nálam nem is lenne szempont, viszont olyan lisztek vannak benne, melyek lassú felszívódásúak, azaz okos szénhidrátok, így az én diétámba is remekül beilleszthetőek. Természetesen tartósítószer- és adalékanyagmentesek a termékek.
A termékeket egyébként Lilla fejleszti, Ő a cég tulajdonosa, személyes érintettség miatt kezdett el foglalkozni saját kekszek fejlesztésével. A cég azóta nagyra nőtt, már nem saját maga készíti otthon természetesen a kekszeket, hanem egy műhelyben készül minden. A márka neve is a gluténmentersségre, valamint Lilla becenevére, a Lulura utal.
A kóstoláson egyébként minden kekszet végig kóstoltunk, de ott nem volt lehetőség és idő lefotózni és elmélyülni az ízekben, így itthon most újra végig “kellett” kóstolnom őket.
Az édes kekszekkel kezdem, majd ezután jönnek a sós ropogtatni valók. Ezen kívül még zsemle, kifli és pogácsafélék is voltak a kóstolni valók között, azokra most nem térek ki.

A képen láthatod az összes megkóstolt kekszet, jöjjenek akkor elsőként az édes kekszek, azon belül is természetesen a csokis, kakaós finomságokkal kezdem.
Csokis keksz: a keksz alapját gluténmentes zabliszt, mandulaliszt és kölesliszt adja, kizárólag eritrittel van édesítve. Cukormentes étcsoki darabkákkal és kakaóporral, valamint útifűmaghéj, élesztő és szódabikarbóna biztosítja az állagát. A zsiradéknak kókuszolajat tartalmaz, folyadékok még kókusztej és citromlé. Nagyon finom, amolyan igazi csokis keksz. A kókusz ízt nem nagyon lehet érezni rajta, akit ez esetleg zavarna.
Kakaós keksz: barna rizs- és kölesliszt alapú cukormentes étcsokival és kakaóporral. Édesítésként eritrit és egy kevés aszalt datolya van benne. Ezen kívül tápióka keményítő és bambuszrost is van benne, az állaga biztosításához pedig még kókusztej, citromlé és szódabikarbóna. Finom íze van, ropogós tetszett. Mivel van benne egy kevés aszalt datolya, amit egyébként nem láttam benne, cukortartalma miatt inkább a másik kekszet favorizálom. 
Csokis süti: ez a klasszikus világos tésztás, apró csoki darabos “chocolate chip cookie” jellegű finomság, így is található az angol megnevezése. Barna – és fehér rizsliszt, rizsdara és zabliszt alapú. Ez nem cukormentes, de brutál finom.
Csokoládés puffancs: ez nem IR barát finomság abszolút. Azért leírom. Fehérrizsliszt, kukoricakeményítő és kukoricaliszt van benne, étcsoki darabkákkal. Az édesítés ebben az esetben kókuszvirágcukor és cukor. Tényleg puffancs, ropogós ez is, de könnyebb, levegősebb az tésztája.
Most jöjjön a két gyümölcsös finomság!
Áfonyás süti: nekem ízre ez az egyik kedvencem az áfonya miatt, barna- és fehér rizslisztből, valamint zablisztből készült. Az édesítés cukor benne.
Granola szelet: a magas datolyatartalma miatt nincs is benne más édesítés, nagyon finom puha szelet. Itt most nem egy ropogós müzliszelet féleségre kell gondolni, hanem inkább egy puha szeletre. Az óriás kesudió darabok nagyon finomak benne. A férjenek ez nagyon bejött, mert a kóstolás túl jól sikerült, még szerencse, hogy egy utolsó falatot elcsíptem az itthoni kóstoláskor belőle.
Mandulás zabkeksz: na ez egy tökéletes összetételű, kizárólag okos szénhidrátokat tartalmazó ropogtatni való. Zabliszt, zabpehely és barna rizsliszt, valamint kölesliszt van benne. Na és manduladarabok, az nagyon finom. Talán kicsit meg is van pörkölve. Édesítéshez kizárólag eritritet tartalmaz. Édes, de nem túl édes, ami nekem tetszik, mert amióta édesítőszert használok sokkal kevésbé igényleg az erőteljes édes ízeket. Ezzel kapcsolatban sokat változott az ízlésem. Erre a kekszre azt hiszem büntetlenül rá tudnék kattanni.

A finom édes ízek után most pedig következzenek a sós ropogósak.
Oregánós kréker: könnyű, ropogós állagú falatka. Csak jó dolgok vannak benne, mint barnarizsliszt, cirokliszt és tápióka keményítő. Na és a szuper oregánó fűszer tök jól érződik benne. Nem valami gyenge aroma, természetesen rendes fűszer van benne, ami látható is a keksz belsejében.
Most három magos finomságot kóstolok, a lenmagos, tökmagos és a napraforgómagos krékereket.
Lenmagos kréker: barna rizsliszt, zabliszt, cirokliszt alapú, érdekessége, hogy szőlőmagliszt is van benne. A képen látszik, hogy jó sok lenmag van benne, ami baromi egészséges. A tésztája finom omlós.
Tökmagos kréker: a tökmag a gyengém, így könnyű dolga van a versenyzőnek, imádjuk a tökmagot és mindent, amiben tökmag van. Jól ki van találva, mert mandula- és zabliszt alapú, van még benne zabpehely, na és persze a pörkölt tökmag. Érdekessége a cékla-vas por, mint megtudtam a glutén érzékeny embereknek sokszor vashiányuk van. Ebből a kekszből napi 1 kis csomag elfogyasztásával fedezhető a napi vasszükséglet.
Végül a napraforgómagos kréker következik: nagyon finom, de az az igazság, hogy a tökmagos mellett nehéz versenybe szállnia. Összetétele olyan, mint a tökmagosnak, csak tökmag helyett itt napraforgómag van. Ebben is van cékla-vas por.
Újabb kedvencem következik, a vékony kis rudacskák, a magvas grissinik. szezámmag és chia mag van benne. Jó, elropogtatós finomság, vagy akár egy olasz előétel is készülhet belőle, ha pármai sonkával és egy kevés olajbogyóval kínáljuk.
Pizzás kréker: találó a név, na ebben sonka és sajt nincs, a név inkább a fűszerkeverékre utal. ami paradicsomszószt és oregánó fűszert jelent. Hasonló élveztet nyújt, mint a nagy márkák hasonló nevű termékei, annyi különbséggel, hogy ez egészséges alapanyagokat tartalmaz. Meg persze ez is, mint a család többi tagja is mentes mindenféle allergéntől.

Köszönet a lehetőségért a Glulu’s-nak, remélem hamarosan kaphatóak lesznek majd a termékek.