Fűszerezd a linzered, ha jót akarsz!

  • 2017.11.11.
  • 0

Karácsonyi fűszeres illatfelhő van nálunk mostanában, ami fahéjat, csillagánizst, mézeskalács fűszert, szegfűszeget jelent, na meg persze gyömbért és narancsot. Nekem ez így eléggé bejön, kicsit rákattantam erre a témára mostanában, hiszen egy korábbi bejegyzésemben mutattam, hogy kimaxoltam a témát, mert még kézkrémben is találtam idepasszolót. És még tartogatok itt a virtuális tarsolyomban egy különlegességet, hamarosan erről is beszámolok majd. Na de most jöjjön az említett süti, természetesen a korábban elkezdett Diétás karácsony témába passzol ez is.
Ennek az erdei lekváros linzernek egy módosított változata következik most. Anyuék egészen belejöttek mostanában a lekvárfőzésbe, mert idén a szokásos eper- és barackon- kívül fahéjas szilvalekvárt is csináltak. Engem is megleptek egy üveggel ebből a finomságból. A klasszikusan ismert extrém sűrű szilvalekvárt és nem szeretem, de ez egészen más, állagra ugyanolyan mind egy barack, vagy eper, de az a csipetnyi fahéj, ami benne van nagyon feldobja. Talán emiatt lett most ez az új kedvencem, és a most következő recept méltó a felhasználására. Még egy érdekesség, ez az úgynevezett pödrős fajta, ez azt jelenti, hogy a szilva héját is belefőzik a lekvárba, de a végén nem passzírozzák le, hanem benne vannak a darabkák, egyáltalán nem zavaró, hiszen az is puhára főtt. 
 Akkor most térjünk rá az elkészítésére:
Hozzávalók 1 adaghoz (kb. 16-18 db lesz belőle):
250 g liszt (tk. tönkölylisztet használtam)
125 g vaj (hideg)
90 g cukornak megfelelő édesítő (sztíviával kombinált eritritet használtam)
1 tojás
1 ek mézeskalács fűszerkeverék
1 csipet só
Összeállításhoz és díszítéshez:
200 g lekvár, én a korábban említett fahéja szilvalekvárt használtam
porcukor vagy édesítő (sztíviával kombinált eritritet használtam)
A lisztet összekeverem a száraz hozzávalókkal, majd belemorzsolom a vajat, a tojással addig gyúrom, amíg össze nem áll, ekkor fóliába csomagolva fél óráig hűtőben pihentetem.
Lisztezett deszkán 5 mm vastagra nyújtom, majd korongokat szúrok ki és a felénél a tetejébe apró csillagokat és sütibaba formákat szúrok ki.
185 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütöm. Miután kihűlt betöltöm lekvárral és édesítővel megszórom. 
Nálunk elképesztő sikere volt, már megjött a rendelés, hogy karácsonykor ilyen biztosan legyen!