Kedvenc húslevesem májgombóccal " Anyukám mondta

  • 2017.10.23.
  • 2

Anyukám készíti a számomra tökéletes húslevest és májgombócot, ezért is csodálom, hogy egészen eddig nem csináltam. Szeretjük a modern, izgalmas nemzetközi ízeket, azonban a hagyományos konyhából van néhány étel, amit soha nem felejtenék el. Ez a húsleves is ilyen, igazi klasszikus ízekkel. Anyukám elmondta, hogy Ő hogyan készíti én pedig igyekeztem azt szóról szóra betartani, hogy minél jobban megközelítse az eredetit.

Mint az köztudott a jó húsleves egyik titka, hogy lassan kell főzni, 3-4 óra míg elkészül, a másik pedig, hogy minél többféle zöldséggel készüljön. Nálam egy jókora vadcsont volt, ami nem a klasszikus csirkecsont, de az ízéből ez semmit nem vett le. Tudom, hogy a szarvascsontból ritkán szoktak húslevest készíteni, de én ezúttal egy vadpörkölt készítés során maradt húsos csontot használtam fel.  Volt benne persze zöldség bőségesen, végül a kész húslevesbe jöhet a májgaluska. Zsemlével készül a májgombóc, természetesen teljes kiőrlésű zsemlét használtam hozzá. 
Amikor már ettük a finomságot jutott eszembe, hogy hát a cérnametélt kimaradt a számításból. Nem a fotóról maradt le, hanem egyszerűen nem is kalkuláltam be.

Hozzávalók:
1 kg csontos csirkehús vagy más hús (én húsos szarvascsontot használtam)
zöldségek (zellergumó, karalábé, sárgarépa, fehérrépa, hagyma, káposztalevél) – én 2 csomag leveszöldséget vettem
3 gerezd fokhagyma
só, 20-25 szem bors, szerecsendió
2 db leveskocka
Májgombóchoz:
4 db csirkemáj
1 db zsemle (teljes kiőrlésű)
2 dl tej
1 tojás
1/2 fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
fél csokor zöldség zöldje
kb. 1 evőkanál zabliszt a sűrűség beállításához
só, bors, majoranna
Elkészítése:
A húsleveshez érdemes nagyobb edényt választani, hiszen a sok zöldség meg hús így is sok helyet elvesz én egy 15 literes edényt használtam.
Hideg vízbe felteszem főni a húst, felforralom, lehabozom, majd lassú, takarék lángra teszem és a végéig így marad majd. Ekkor mehetnek bele a zöldségek és a só is. A leveskocka elhagyható, de kicsit intenzívebb ízt ad neki, ebben az esetben a sóval óvatosan nehogy elsózd. A többi fűszer is mehet bele, a borsot teatojásba teszem, mert később senki nem szeretne majd ráharapni, ezzel a megoldással viszont könnyen eltávolítható a végén. Szerecsendióból kevés kell, kb. 3-4 csipet.
Innentől már nincs sok gond vele, ott lehet hagyni és akkor készült el, ha a répa megfőtt és szép, aranyló színe van. Ez kb. 3-4 órát jelent.
A májgombóchoz a zsemlét beáztatom a tejbe, majd alaposan kinyomkodom. A májat megtisztítom, összevágom, majd mehet a zsemléhez és a többi hozzávalót is hozzákeverem. A hagymát apróra vágom és olajon üvegesre párolom, majd pár perc hűtés után a májas masszához keverem. Az egészet összekeverem, majd rúdmixerrel pürésítem és liszttel beállítom az állagát. Az a fontos, hogy kanállal adagolható legyen. Ne folyjon, de túl sűrű se legyen. Hűtőben 1-2 órát pihentetem.
A levest leszűröm, majd ebbe szaggatom bele egy nagyobb méretű teáskanállal a májgaluskát. Itt már rendesen forralom a levest. Első használat előtt a kanalat belemártom a levesbe, hogy a zsírtartalomnak köszönhetően a gombócok majd könnyen elváljanak.
Végül én a zöldségeket egy külön tálra szoktam kiszedni, így mindenki abból vehet és annyit, amennyit szeretne. Azokat a zöldségeket, amiket nem eszünk meg, csak a leves jó ízét adták, azt már nem teszem ide. 
Tálaláskor kínáltam mellé még fűszereket, én borsot teszek még hozzá, de a férj erősen szereti, így nála a csípős paprikakrém is népszerű szokott lenni.