Szemléletváltás a konyhában " ÖKOnyhára váltok

  • 2017.09.12.
  • 4

Most egy kicsit más szempontból írok a konyhai ügyekről, ugyanis ÖKOsítottam a konyhámat és a bevásárlást. Igen, jól olvastad, új kifejezést vezetek be ÖKO + OKOSÍTOM = ÖKOSÍTOM. Ez alapján pedig nyilván kitaláltad, hogy a címben lévő kimondhatatlan ÖKOnyha mit jelenthet. Mi pár hónapja vezettük be a forradalmi jellegű változásokat, egy cikkben olvastam, hogy a magunkféléket aktivistáknak csúfolják. Mondjuk ha azért tartom fel a sort a piacon, mert nem érti meg a kedves eladó néni, hogy a textil zacskómba pakolt zöldségeket már nem kérem nylon zacskóba tenni akkor se, ha az teljesen ingyen van. Mert ugye azt is lehetne, hogy ráhagyom a nénire, viszem a zacskót a zacskóba aztán annyi.
Néhány újdonságot már bevezettünk ezen a téren az életünkbe, és a drága férj néhány furcsa pillantás után egyetértett minden ötletemmel. Most ezzel kapcsolatos eddigi sikereinkről írok.
Régóta figyelünk arra, hogy lehetőleg ne dobjunk ki ételt, így igazán népszerűek az úgymond újrahasznosított ételek, maradék zöldségből remek krémlevest, húsokból ragut, vagy egy jó lepényt lehet készíteni. Az ételeken kívül a hulladékokra is odafigyelünk már jó ideje, ez eddig főként a szelektív hulladékgyűjtésben nyilvánult meg eddig.
Városban és társasházban élünk, ebből adódóan a zöldségeket nem tudom megtermelni magamnak, sőt a szerves hulladékot sincs lehetőségem külön gyűjteni, hiszen 49 nm-en örülünk, ha mi elférünk. 
Maradnak a városlakóként is megvalósítható ötletek, amikbe egyre jobban beleástam magam  az utóbbi időben és most elérkezettnek láttam egy első bejegyzést írni erről. Persze még rengeteg mindent lehet tanulni és fejlődni, így bízom benne, hogy lesz folytatása is. Viszont talán több értelme van egy fokozatos, de biztos átállásnak, mint egy elkapkodott összevisszaságnak. 
Néhány szóban a konyhában keletkező csomagolási hulladékokról, leginkább papír, fém, műanyag és üveg hulladékok keletkeznek. Talán az már nem újdonság a többségeteknek, hogy ezeket lehet szelektíven gyűjteni. Persze azért illik a mustármaradékot az üvegből, a kefirt a papírdobozból kimosni. Erre számomra van egy értelmességi határ, mert annak nyilván nem sok értelme van, ha 1 db olajos dobozt egy órán át pancsolok rengeteg mosószerrel és vízzel, hanem több hasonló dobozt együtt mosok el, vagy szoktam a mosogatógépbe elmosni, az amúgy is indított mosogatásnál még 1-2 doboznak találok helyet, így relatíve kis energia befejtetéssel tisztítható el.

Kép: Pinterest/solar-powered bbqs
Ha te is alkalmazod valamilyen szinten a háztartási hulladék szelektív gyűjtését, akkor millió dicséret érte! :), viszont van egy rossz hírem, sajnos már nem elég a szemetet szelektíven gyűjteni, még jobbat teszel, ha megpróbálod magát a hulladékot is csökkenteni, amit néhány apró rosszul rögzült rutin módosításával könnyen megtehetsz, akkor most következzenek azok, amiket mi már aktívan alkalmazunk:

Bevásárlásnál a zöldségekhez és gyümölcsökhöz nem használunk nylon zacskót, vékony textilzacskóban mérjük le, vagy ha az nincs nálam, akkor a nagyobb méretűeket egyesével is le lehet mérni, például  almát, barackot, paprikát
Olajos magok, hús és felvágott vásárlása esetén van nálam doboz, ebbe kérem a nylon zacskó helyett (ez sajnos még csak a piacon működik, a kereskedelmi láncok ÁNTSZ szabályozásra hivatkozva nem adnak hozott tárolóba semmit)
Nagyobb bevásárlás esetén tartós, sokszor használható strapa zacskókat használok
Mindig van nálam egy palack, így újratöltéssel elkerülhető, hogy mindig újabb palack vizet vásároljak amikor csak megszomjazok
Nem kérek műanyag poharat az étteremben, ahova ebédelni szoktunk menni a kollégákkal
A sütőpapírt részben kiváltottam szilikon sütőlapokra
Konyhában a follpackot és az alufóliát is nagyrészt sikerült kiváltani egy méhviaszos kendőre
Krémek, tészták adagolásánál mindig is többször használatos habzsákot használtam, ez belülről impregnált réteggel van ellátva, így nem enged át semmit. Nagyon menő, mert a profi cukrászok is ilyet használnak, meg nem jöhetek zavarba, hogy esetleg elfogy, ami egy eldobható nylon tasak esetén előfordulhat. Teljes mértékben meg vagyok vele elégedve, így ajánlom mindenkinek.
Létezik egy szuper találmány, a Cibibee méhviszos kendő, mely szintén szuper jó szolgálatot tesz a konyhában, erről írok majd részletesebben is
Tisztítószerek, mosószerek is fontos téma hiszen nem mindegy milyen vegyületekkel mossuk el a poharakat, tányérok, evőeszközöket, mennyi vegyszert engedünk vissza a vizekbe, károsítva ezzel a természetes vizek mikroflóráját, erről is írok bővebben, addig is annyit, hogy én az Ecover márkára tettem le a voksom, itt találsz több információt
Energiatakarékos megoldások a főzéshez

 Kép: http://babyology.com.au

Kép: https://www.cibi.hu/instagram
A fent leírtakon kívül még több száz ilyen apró részletet találhatunk az életünkben, hiszen ezek a konyhai ügyekhez kapcsolódó témák egy része volt csak, mindenki máshol van ezen az úton, ezért azt javaslom találd meg azokat az apróságokat, amiket be tudsz építeni az életedbe. Ha minden nap akárcsak egy kicsivel is többet tudsz tenni ezen a téren, nagyon jó úton haladsz. Biztos vagyok abban, hogy közöttetek is vannak többen, akik már rég megtették ezeket a lépéseket, viszont nagyon sokan még előtte vannak. Néhány ötletet adok, amik nekünk már beváltak és örülnék, ha Ti is megosztanátok velem, hogy milyen hasonló változtatásokat vezettetek be eddig. 
Tetszett ez a bejegyzés? Kövesd a Recept Guru Facebook oldalamat, ahol még több érdekességet találsz, így biztosan nem maradsz majd le semmiről :)  

Címkék

Gasztorik