Paradicsomleves " Ahogy gyerekkoromban ettem

  • 2017.08.27.
  • 0

Paradicsomlevesből található már a blogon hideg sült paradicsom leves mozzarella golyókkal és mediterrán paradicsomleves juhtúróval, viszont olyan igazi klasszikus változatot még nem csináltam, amit gyerekkoromban ettem mindig. Főként a nagyszülőknél volt gyakran, azon belül is Zircen, a Mamánál. Hangulata volt ennek az ételnek, főleg az, ahogyan mi ettük a nővéremmel.
Volt két zománcozott kis tálka, még Anyué és az egyik testvéréjé volt, amikor Ők voltak gyerekek. Innentől nyilván, hogy mindig mindent ebből akartunk enni, de valahogy a paradicsomlevesre emlékszem a leginkább.
Most elkészítettem ezt a levest, elvileg úgy, ahogy a Mama szokta, házi csipetkével és szinte teljes mértékben olyan lett. A suliban a paradicsomleves jóval hígabb volt és betűtészta volt benne, van akinek ez a klasszikus változat, én viszont ennél maradok. Mama mindig saját készítésű paradicsomléből csinálta, nekem az nem volt itthon, így sűrített paradicsomot használtam. 

És azért van itt ez a kép is, mert az volt az elvárás, hogy legalább annyit kell enni a levesből, hogy a  minta az alján látható legyen. 

Hozzávalók 4 főre:
400 g paradicsomsűrítmény (papírdobozos kiszerelést szoktam használni)
20 g liszt (zablisztet használtam)
2 evőkanál olaj
1 evőkanál cukornak megfelelő édesítés
1 csipet só
Csipetkéhez:
1 tojás
liszt annyi, amennyit a tojás felvesz (én zablisztet használtam itt is)

A lisztet olajon megfuttatva barnás rántást készítek, majd felöntöm a paradicsommal és még 1/2 l vízzel, 20 percig lassan főzöm. Közben sózom, borsozom kicsit, mehet bele az édesítés is.
A csipetkéhez a lisztet a tojással összegyúrom, majd elkészítem a csipetkét, végül belefőzöm a levesbe. A végén még ízlés szerint lehet továbbízesíteni. 
Tetszett ez a bejegyzés? Kövesd a Recept Guru Facebook oldalamat, ahol még több érdekességet találsz, így biztosan nem maradsz majd le semmiről :)