Nyári lecsó bográcsban, ahogy egy férfi főzi

  • 2017.08.11.
  • 1

A lecsószezon közepén vagyunk, biztos, hogy nálunk ez az étel is tipikusan az, amikor én háttérbe vonulok, maximum csak néhány iránymutatást adok a készítésre vonatkozóan. Például, hogy a szalonnát ki kell venni a bográcsból, miután kisült a zsírja, de a szakértői munkát a férjemre hagyom, így hamarosan át is adom neki a szót. Még annyi fontos információ, hogy ki hogyan eszi a lecsót körettel (tarhonyával, vagy rizzsel) esetleg kenyérrel. Kolbásszal és vagy virslivel.Nálunk kolbásszal készül a lecsó, majd a végén kerül bele virsli is általában, mert például a kolbász ízét szeretem benne, de így főve annyira nem lelkesedem érte, ezért virsli is megy bele. Köretként pedig a kenyér ritkább, inkább a tarhonyát preferáljuk. Még érdemes megemlíteni, hogy nincs is jobb, mint a vacsorát követően másnap reggel a maradék lecsót tojásos lecsónak elkészíteni.Még fontos az is, hogy lefagyasztani is szoktunk belőle, hiszen így bármikor elővehető és remek étel készíthető belőle.Most pedig akkor következzen a Mester személyesen, az Ő szavaival írja le a receptúrát. Hozzávalók 6 személyre: Lecsóhoz:150-200 g füstölt szalonna1 kg hagyma5-6 gerezd fokhagyma1,5 kg paprika1 kg paradicsom300 g füstölt kolbászfűszerek: őrölt bors, só ízlés szerint1 kávés kanál fűszerpaprika1 kávés kanál őrölt köményszükség szerint egy kevés cukor, vagy édesítő Ízlés szerint virsli (nálunk 2-3 pár megy a magas hústartalmú verzióból)Tarhonyához:500 g tarhonyafél fej vöröshagymakb. fél dl olajElkészítése:Az apró kockára vágott füstölt szalonnát kisütöm, majd (feleségem kérésének megfelelően) eltávolítom a bográcsból, a felaprózott hagymát megfuttatom a zsíron, majd amikor üvegesre párolódott hozzáadom a karikákra vágott kolbászt is. (Fontosnak tartom, hogy a kolbász lehetőleg kemény állagú legyen, azaz sütés és főzés alatt se essen szét). Amikor a kolbász kiadta a zsírját beleteszem a paprikát. Nagyjából 15 perc főzés után hozzáadom az összevágott paradicsomot is. Hagyom, hogy a paradicsom levet eresszen, majd ezt követően jön a fűszerezés ideje. Borsozom, hozzáadom a fokhagymát (ügyeljünk arra, hogy a kolbász is tartalmaz fokhagymát, nehogy túladagoljuk), majd az őrölt köményt és a pirospaprikát is és végén a sót. Ezt követően nincs más dolgunk mint a lecsót készre főzni. Elárulok azonban egy kulisszatitkot, főzés közben a paradicsom savasságától függően adok hozzá egy kis cukrot is (édesítőszert), mert jobban kiemeli a fűszerek ízét. Mikor elkészült a lecsó, akkor egészben belerakom a virsliket, és 2-3 percig főzöm.Tarhonya elkészítése:A tarhonyát olajon aranybarnára pirítom, majd felöntöm nagyjából annyi vízzel, hogy két ujjnyira ellepje, beleteszek egy félbevágott vöröshagymát. Nagyon kis lángon főzöm, folyamatos kevergetés mellett, míg meg nem puhul.
Tetszett ez a bejegyzés? Kövesd a Recept Guru Facebook oldalamat, ahol még több érdekességet találsz, így biztosan nem maradsz majd le semmiről :)