Túrókrémes padlizsántekercs

  • 2013.07.09.
  • 8

Padlizsán kattanásom van, nem kertelek és nem tagadom. :-) Tudom, az én bajom. Meg a Tiétek is az lesz ha sok padlizsános receptet hozok, amíg tart nálam ez az időszak. :-))))Egy laza vendégvárós fogás után kerestem. Ami padlizsános. Kicsit változtattam az eredeti recepten. Nagyon finom lett és nagy tetszést aratott. Hozzávalók:2 darab padlizsán (kb fél kg volt)25 dkg túró2-3 evőkanál natúr krémsajt2-3 evőkanál natúr joghurt1 nagy maréknyi napraforgómag (száraz serpenyőben megpirítva)só, borsikafű, kakukkfű, petrezselyemAz alaposan megmosott padlizsánt hosszában vékony szeletekre vágjuk majd besózzuk és egy szűrőbe sorakoztatva félretesszük, hogy kiengedje a keserű levét. (kb 20-30 perc)Amíg erre várunk, addig elkészíthetjük a krémet. Ehhez a túrót a krémsajttal, a pirított napraforgó maggal és a fűszerekkel együtt egy tálba tesszük majd botmixerrel pürésítjük. A joghurtot fokozatosan adjuk hozzá, amíg megfelelő állagú krémet kapunk. Nem jó ha túl híg lesz a krém, mert akkor kifolyik a tekercsekből. Hűtőbe tesszük a felhasználásig.A padlizsán szeleteket papírtörlővel letörölgetjük majd egy kevés olajjal megkenegetjük őket és kontakt grillen megsütjük a padlizsánok mindkét oldalát.Ha kihűltek, akkor egy-egy kiskanál túrókrémet halmozunk a padlizsánokra majd feltekerjük őket.Friss zöldsalátát (esetünkben paradicsommal és lilahagymával, de bármilyen friss zöldséget el tudok hozzá képzelni), joghurtot (én még enyhén csípős ajvárt is) és a kontakt grillen enyhén átpirított rozskenyeret kínálunk hozzá. (Recept ötlet: NoSalty)