Görög rakott burgonya

  • 2013.05.10.
  • 4

Van az egyik (többek között) tasakos ételeket gyártó cégnek ez az elnevezésű terméke is és volt már rá példa, hogy kipróbáltuk. Nem tagadom, finom volt. Namármost ugye azzal mindenki tisztában van, hogy mennyi mű- és szinte meghatározhatlan összetevőkkel van tele egy ilyesmi "gyorsétel". Ezt kiküszöbölendő, próbáltam elkészíteni a saját változatomat, ami legjobban hasonlít erre az ízre. Jól sikerült és azt hiszem innentől kezdve nincs is rá szükség, hogy egy előre elkészített zacskós verziót válasszunk.Hozzávalók:40 dkg darált (sertés)hús kb 70 dkg burgonya2 közepes fej vöröshagyma2 dl tejszín (+ 3 dl víz)10-15 dkg reszelt trappista vagy feta sajt tetszés szerintsóbors1 teáskanál oregano1 teáskanál bazsalikom1/2 teáskanál majoranna1 teáskanál fokhagymasó 1 evőkanál keményítőA burgonyát meghámozom és felkarikázom (ne legyen nagyon vékony, mert szét fog törni) majd sós vízben felteszem főni. Nem kell teljesen puhára (készre) főzni, nehogy szétessenek a szeletek.A hagymát megtisztítom, felkockázom és egy kevés olajon megdinsztelem. Hozzáadom a darált húst és megpirítom. Sóval, borssal és a többi fűszerrel ízesítem. A keményítőt kikeverem a hideg tejszínnel, majd a darál húsosra öntöm és folyamatos kevergetés mellett
a vizet is hozzáöntöm. Forrástól számított 2-3 percig főzöm majd a leszűrt burgonyát hozzáöntöm és óvatos mozdulatokkal összeforgatom az egészet.Egy hőálló tálat kivajazok és beleöntöm az egészet majd reszelt sajttal megszórom a tetejét és előmelegített sütőben kb 50 perc alatt összesütöm.

Címkék

Főétel