Medvehagymás-sajtos krémleves

  • 2013.04.19.
  • 2


Következő medvehagyma állomás ez a krémleves. Nemcsak az az előnye, hogy hihetetlenül finom hanem az is, hogy nagyon gyorsan elkészül. Hozzávalók: (2 főre)1 fej vöröshagymakb 8-10 dkg medvehagyma (egy csokor)5 dkg reszelt trappista sajt3 dl húsleves alaplé 3 dl tej2 csapott evőkanál lisztegy kevés olajsófrissen őrölt bors őrölt szerecsendiókakukkfű A vöröshagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk. Egy kevés olajon megdinszteljük, majd a lisztet is rátesszük és mintha rántást készítenénk, zsemleszínűre pirítjuk.Hozzáöntjük a húslevest és beletesszük a sajtot is. Ha felolvadt benne a sajt, akkor felöntjük a tejjel és fűszerezzük ízlés szerint a levest sóval, borssal, egy csipetnyi kakukkfűvel és szerecsendióval.Ha a hagyma már megpuhult a levesben, akkor a megmosott és nagyobb darabokra vágott medvehagymát is a leveshez adjuk. Botmixerrel pürésítjük a levest, majd pár percig még forraljuk.Levesgyönggyel vagy pirított magokkal is tálalhatjuk.