Prokedli - főzelék új kelkáposztából

  • 2014.04.18.
  • 1

A prokedli mítosza a férjem családjából származik. Én eddig semmilyen szakácskönyvben nem találtam meg, de más is tud róla, mert az interneten írnak néhány bizonytalan dolgot vele kapcsolatban. Hol azt, hogy a fiatal brokkolit hívják prokedlinek - ez a családi mítosznak egyáltalán nem felel meg-, hol pedig azt, hogy a kelbimbó első hajtásainak, zsenge leveleinek, illetve az új kelkáposztának a neve. Ez a változat már passzol a képbe, de mint étel nevet, recepttel, tényekkel még mindig nem találtam. Így továbbra is hinnem kellett a családi legendáriumnak, márpedig ilyen étel van, nagyon finom és hát nagyon egyszerű. Kár is volna az ilyesmit veszni hagyni, így most megörökítem az utókornak ennek az igazán tavaszias, manapság szerencsére újra divatos főzelék műfajba tartozó ételnek a receptjét, amit úgy hívnak, hogy prokedli. És várom azok jelentkezését, akiknek vannak hasonló emlékeik!Recept:2 kis fej új kelkáposzta1 gerezd fokhagyma30 g vaj1 evőkanál liszt1 dl tejszín1 teáskanál fehérborecetsó, frissen őrölt borsA káposzták legkülső, sérült leveleit dobjuk csak el. Néhány borítólevelet még lefejtünk a fejről, megmossuk, vastag levélnyeleit levágjuk. A belső, fejesedő részt félbe vágjuk, torzsáját kivágjuk. A nagy leveleket negyedekbe, a fejes részeket félbe daraboljuk.A fokhagymát nagyon apróra vágjuk.A vajat felolvasztjuk, rátesszük a fokhagymát, egy percig kevergetve pároljuk. A kelkáposzta darabokat és a leveleket elrendezgetjük a fokhagymás vajon, felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen nem lepi el. Sózzuk, borsozzuk. Innentől kezdve próbáljuk csak annyira mozgatni-kavarni a kelkáposztát, hogy a legkevésbé törjenek össze a levelek. 10 percig közepes lángon, lefedve főzzük. Közben a tejszínt simára keverjük a liszttel (a liszt helyettesíthető kukoricakeményítővel). Felengedjük egy kis vízzel és pár kanál főzővízzel, hogy a hőmérsékletet kiegyenlítsük. Ezt a tejszínes habarást a káposztára öntjük, fakanállal óvatosan megmozgatjuk, hogy egyenletesen bevonja a leveleket. Közepes lángon éppen csak felforraljuk. Borecettel és ha szükséges még sóval, borssal ízesítjük.Tálaláskor meglocsoljuk olívaolajjal, vagy barnított vajjal, vagy pirospaprikával színezett olvasztott vajjal.Buggyantott tojással, vagy tükörtojással tálaljuk.