♥ !

  • 2013.03.25.
  • 5

" ... és képzeld már sülnek az apró kis magvas krékerek, meg már a mártogatóssal is elkészültem. Tök jó, alig várom, hogy találkozzak a többiekkel! -ecseteltem anyának a konyhai ténykedéseim.
-Nagyon örülök, biztosan jól fogod magad érezni - válaszolja, majd egy pillanatnyi csend után hirtelen felnevet.
-Jé, itt van a Pali az autóban! A háza előtt. Vagyis... na, őt most hirtelen nem látom, de a barátait igen. Dejó! Na, akkor most leteszem, majd visszahívlak kicsit később, rendben?fél órával később
- ...Panka -kezdi nyöszörgő hangon- egy nagyon szomorú dolog történt...
- Palival?

- Panka, meghalt. "










































































































március 23.Meghalt.Meg halt.MEGHALT?Pali? A Mi Palink? Nem lehet. Ez biztosan csak valami vicc. Nem halhatott meg. Ő nem. Nem volt beteg. És... mi az hogy valaki meghal. Hogy elmegy futni a hegyekbe és meghal. Egyszerűen csak meghal. Se szó se beszéd, nem jön haza többet. Ilyen nincs. Nem lehet.Egyáltalán hogy történhet ilyen? Rosszul lesz? És ha rosszul lesz miért nem segít valaki? Miért nem csinálják azt a rohadt mellkaskompresziót? Miért??? Miért nem tesz senki semmit? Miért nem élesztik újra? Miért hagyják meghalni?Nem akartam elhinni. Ültem a telefon előtt, és azt akartam, hogy szólaljon meg. Szólaljon meg, és mondja azt valaki, hogy bocsi félreértés volt az egész, valaki mást találtunk, ő pedig csak eltévedt.Mert minden alkalommal eltévedt. És mindig azt mondta, hogy nem baj, mert így legalább többet lát az erdőből.Meghalt.Gyűlölöm ezt a szót. Valaki van, él, aztán a következő pillanatban már nincs. Nincs többé. Csak úgy egyszerűen. Eltűnik, és minden, ami vele kapcsolatos múltidővé válik. Volt, volt, volt.Nem akarom hogy Pali volt legyen. Pali maga a jelen. A mosolygós, életvidám
jelen. Hogy halhat meg egy ilyen ember?Akivel egy hete szombaton még beszéltünk. Elköszöntünk egymástól. Hogy majd húsvétkor találkozunk. Mosolygott. Ez lett volna a második húsvét, amit együtt töltünk.Nem tudom elhinni, hogy már sohasem látom többet. Hogy többet nem fog rámköszönni a
mély baritonján, hogy Hello Panka, és én nem fogom ezután péntek este 10 környékén, a kapucsengő megszólalása után a fülig érő szájjal mosolygó anyukámtól cinkos mosollyal érdeklődni, hogy csak nem Miszter Toma Pál az? Nem.
Mert Pali nincsen többé. Itthagyott minket. Tudta? Nem tudhatta. Nem. Mert ha tudta volna, elköszön. Nem ment volna el szó nélkül.Egy hatalmas űr van belül. Ott, ahol eddig ő lakott a lelkemben, most nincs semmi. Csak emlékek.Ültem a székben, bámultam ki az ablakon az égre.Szeretnék hinni benne, hogy itt van velünk. Hogy a lelke nem tűnt el. Nem ment messzire, hanem fentről figyel. Kérlek Pali. Ugye néha majd gondolsz ránk? Megpróbáltam tanulni.Ültem az anatómiafüzetem előtt, és ha éppen kiláttam a könnyeimtől annyira, hogy el is tudtam olvasni a szavakat, egy sem jutott el az agyamig. Ott volt helyette Pali. Minden egyes szóról ő jutott eszembe.Pillanatképek. Mintha egy fotóalbumot pörgetnék.Az első találkozásunk, amikor szinte öltönyben jött Fehérvárra, hogy jó benyomást tegyen.Amikor kimentünk a kertbe szőlőt szedni, és megölelte a diófát, mondván, hogy természetes energia van bennük.A szombat délelőtti gyalogos nagybevásárlásaik anyával, amiken mindig ragaszkodott ahhoz, hogy mindenkinek személyreszabottan is kerüljön a kosárba valami finomság.A késő éjszakába bele, és kora reggelre átnyúló Forma1 nézések, amivel olyan sikeresen megfertőzte a családot, hogy nyáron már napi szinten ment a fogadás, hogy Alonso vagy Vettel jut tovább.Az érettségire készülés, amikor minden kiborulásomnál megpróbált segíteni, és szerintem nagyjából az egész törianyagot elmagyarázta, mivel tökhülye vagyok hozzá.Hogy mindig és mindenhol fényképezett, és sohasem zavarta, hogy éppen fehér ingben heveredik le a kutya mellé a földre, ha éppen ott találta meg megfelelő szöget.Mielőtt elment lefeküdni, mindig bejött jóéjszakát kívánni. Sohasem felejtette el. Imádta Velencét. Tiszta szívéből. Esténként mezítláb kifeküdt a kertbe csillagokat nézni, mert azt mondta, hogy ez a gyerekkorára emlékezteti.Hogy amikor nálunk volt, szinte megállás nélkül Discovery ment a tévében, és anyával sohasem értettük, hogy mit élvez valaki a különböző férgek legapróbb zsigereinek és az állatok véres párharcainak részletes leírásán.Mindig elmosogatott. Még a hasa is habos volt a mosogatószertől. A konyhában meg állt a víz.Fekszik a nappali zöld kanapéján, anya masszírozza a talpát.Futómaraton. Állnak a kamerám előtt, büszkén feszít a csoportkép szélén. Ő az egyetlen, aki minden képen mosolyog.A kisgyerekes öröm, amivel szeretett játszani. Ha anya látta, hogy elkezdünk kártyázni, mindig mondta, hogy Palit is vegyük be. Ha pedig Activityztünk, garantált volt a győzelme annak, aki éppen vele