MENTÁS TÚRÓTORTA

  • 2013.06.15.
  • 3

piroskonyhaBelenéztem a hűtőmbe, és amit találtam abból készült ez a túrótorta.Maradék túró, egy kis dobozos habtejszín, ebből indultam ki. Menta van a kertben, piskótához való azért van a háznál. Akkor kezdhetjük is.23cm átmérőjű kapcsos tortaformát használtam. Hozzávalók:Piskóta:3 tojás6 dkg liszt6 dkg kristálycukor2 kávéskanál sütőporA tojásból a cukorral együtt habot készítünk a géppel. A lisztben elkeverem a sütőport, és kis adagokban belekevertem a habba.Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.Túrókrém:35 dkg túró, ennyi volt itthon3 ek. kristálycukoregy markéknyi mentalevél apróra összevágva12 dkg mascarpone A túrót a mascarponéval összekevertem, hozzáadtam a cukrot, és végül a mentát.Tetejére:2 dl hullala habtejszín1 dkg étkezési zselatinA tejszínből habverővel kemény habot készítettem. A zselatint 3 ek. vízben elkészítettem, és belekevertem a habba.Amikor a piskóta kihűlt rákentem a túrót.piroskonyhaEnnek a tetejére a tejszínhabot ráraktam, de nem simítottam el, csak úgy durván elkentem.Hagytam a hűtőben hidegedni több mint egy órát.piroskonyhaAddig szedtem a kertből mentaleveleket. Megmostam, megszárítottam és kidíszítettem vele a tortácskát.piroskonyhaKörbevágtam a kapcsos tortaforma belsejénél, és levettem róla a keretet.A tortaforma aljáról
lecsúsztattam
és az üveg tartóra tettem.Ezután már lehetett szeletelni.piroskonyhapiroskonyhapiroskonyhaJó étvágyat!