Hajrá hétfő #63

  • 2015.11.23.
  • 2

Nem tudom, van-e egyáltalán értelme heti tervet írnom, amikor lépten-nyomon módosítom azt... Hétfőn még nappalit akarok rendezni, kedden gyerekszobát, és végül mégis a hivatalos iratoknál kötök ki. (Bár a nappaliban tényleg tevékenykedtem, haladtam a kupi-csücsökkel.) Szóval... ez az egész talán hiábavaló, mert végül úgyis azt csinálom, amihez éppen kedvem van. Ha már egy csomó mindenben korlátozva vagyok, legalább ebben ne korlátozzam saját magamat.A héten amúgy is elég vacakul aludt Rebus, napközben általában 3x fél órát hagyott nekem, amikor a kiságyban aludt egyedül, amúgy vagy rajtam aludt, vagy vele játszottam. Amikor ébren van, nagyon kevés dolgot tudok megcsinálni, ezek általában lekorlátozódnak a fürdésre és az evésre, időnként néhány házimunka is belefér (mosogató ki- és bepakolás, teregetés, ruhabeszedés). Este meg gyakran kelt, így a napközbeni 3x fél órám egyikében sokszor aludtam inkább, hogy túléljem valahogy a hetet. Tehát nem nagyon tudtam haladni a dolgaimmal, és kezdtem is eléggé lendületemet veszteni.Aztán, ahogy az már lenni szokott, amikor épp kezdtem volna feladni, és már arra gondoltam, nem is írok majd Hajrá hétfőt, meg semmilyen blogbejegyzést, mert minek, az egész tök értelmetlen, és amúgy sincs semmi kedvem hozzá, se semmi máshoz, akkor Rebus fogta magát, és este rendben le lehetett tenni, nem kellett visszaaltatni, fél 9-től 10-ig elintézhettem a dolgaimat, sorozatot nézhettem, aztán lefekhettem mellé aludni, és bár egy darabig lestem, nem ébred-e fel, végül elaludtam, és csak fél 2-kor ébredt, evett, vissza is aludt utána. Majd fél 5-kor kelt, evett, és visszaaludt, majd fél 7-kor, akkor visszaaltattam, majd 7 körül megetettem az ágyban fekve, és még 8-ig (!) aludt a mi ágyunkban - én így persze csak lapjával fértem el, de azért pihentem így is. Csodálatos volt! Azért az ábrázatom még most is elég siralmas, de sokkal kipihentebb voltam, és mindent jobb színben láttam. Olyannyira, hogy ezt a bejegyzést ennek a csodás éjszakának a másnapján, szombat este neki is álltam megírni. Szombaton amúgy napközben is nagyon jól aludt Rebus, így sok időm volt. Befejeztem a hivatalos iratok szelektálását (amiket a férjem nélkül is be tudtam fejezni), mosogattam, mosogatót pakoltam be és ki, mostam és teregettem, ágyneműt cseréltem, meg persze családoztunk is.A hétre azért tényleg van tervem, ami alól nem bújhatok ki: adventi naptárat készíteni. (Itt a 2013-as, ne tévesszen meg a vöröslencse főzelék, az alatt van a naptár!) És a lakással kapcsolatos illetékfizetési ügyet elintézni. És a Tigáznak óraállást diktálni. Ezeket muszáj. Meg főzni, mosni, mosogatni. Ja, és jönnek pénteken a barátnőim, addigra elfogadható állapotba kell hozni a lakást (nagyjából abban van szerencsére), meg jó lenne valami vendégváró is. Kekszet szeretnék készíteni, az amúgy is tervbe van véve, hogy idén télen mindig legyen egy kis keksz a kekszes dobozban :) A többi ráadás lenne. Mondjuk íróasztal-rendbetétel, vagy ténylegesen haladni a gyerekszobával... Hát meglátjuk.És Nektek hogy sikerült az előző hét? Most mihez kell hajrázni?