Epres Túrótorta

  • 2018.05.11.
  • 9

Édesanyám szülinapjára készült ez a torta, de ma ismét megcsináltam a nagy sikere való tekintettel a férjem szülinapjára is ;).Hozzávalók:Piskótához:4 tojás80 g eritrit60 g barna rizsliszt20 g tápióka keményítő4 g sütőporMindent előkészítünk, ami a tészta összeállításához kell.
- A tortaforma alját (csak az alját!) kibéleljük a sütőpapírral (én be szoktam kenni a formát kókuszzsírral így ráragad a papír).- Különválasztjuk a tojásokat- Összekeverjük a lisztet, a keményítőt és a sütőportElőször a tojássárgáját verjük fel, amennyire csak tudjuk, teljesen ki kell fehérednie.Ezután a fehérjéhez öntjük az édesítőt és elkezdjük felverni, nem szabad keményre verni!, akkor jó ha még lekonyul a hab csúcsa és még kicsit mozog.
Kiveszünk a fehérjéből egy kicsit, amivel fellazítjuk a sárgáját majd a fehérjéhez öntjük. Óvatos körkörös mozdulatokkal márványosra keverjük, majd két részletben hozzáadjuk az átszitált lisztet. Szépen óvatosan dolgozunk, hogy ne törjön össze a hab.
Ezután beleöntjük a masszát a formába és 160 fokra előmelegített sütőben sütjük kb 40 percig (én az utolsó 8 percben fakanállal résnyire nyitott sütőajtóval csináltam, ez sütő függő is).A sütőből kivett tésztát fejjel lefelé hagyjuk kihűlni (én 15 percig hagytam a formában, aztán levettem róla és hagytam tovább hűlni fejjel lefelé).Epres túrókrémhez:500 g eper250 g túró250 g mascarpone4 ek eritrit1 fél citrom leve és héjafél dl víz10 g zselatinporAz epret megmossuk, felvágjuk és alacsony lángon kicsit összefőzzük. A túrót, az eritritet, a citrom levet és héjat késes aprítóba tesszük, majd hozzáöntjük az epret és összeturmixoljuk. Ezután belekeverjük a mascarponét is. A zselatint belekeverjük a vízbe és alacsony lángon forráspontig melegítjük majd a krémbe keverjük.A kihűlt piskótát visszatesszük a tortaformába, ráöntjük a krémet és 2-3 órára hűtőbe tesszük.Az elkészült tortát díszíthetjük friss eperrel vagy eper zselével.