Kókuszos rántott csirke

  • 2013.11.20.
  • 2

Amikor legutóbb otthon voltam, akkor hallottam erről a rántott hús variációról. Rögtön megragadta a fantáziámat, mert nagyon nagyon szeretem a kókuszt, - ha ezt eddig még nem írtam volna - és egy újabb panír-ötletet is kaptam. Köszönöm szépen, Klárika!Már el akartam készíteni a múlt héten, de amikor kivettem a fagyasztóból az erre szánt húst, az sajnos, mint kiderült, fel volt kockázva (még otthonról hoztam azt is, és nem tudtam, mi lehet benne), így egy sajnos borzasztóan sikerült ananászos csirke lett belőle. De nem adom fel, azzal is próbálkozni fogok még.Azt azonban nem szerettem volna hagyni, hogy ez étel elsikkadjon a többi elkészítésre váró közt, úgyhogy végre ma sor került rá. Ugyan úgy csináltam mindent, mint a zabpelyhes verziónál, és hála az égnek, minden tökéletesen sikerült, emellett pedig isteni finom lágy kókuszillat van a lakásban.Most is csontozott csirkecombot használtam, egyszerűen azért, mert kevésbé hajlamos kiszáradni, mint a mell, olcsóbb is, és a szeletek közel egyforma nagyságúak, bár ebben az esetben nem kell nagyon számolgatni a szénhidrát mennyiséget.Hozzávalók:10 db kicsontozott csirke felsőcomb30 g graham liszt (18 g CH)70 g kókuszreszelék (4,2 g CH)2 tojássó50 ml étolajA csirkét értelem szerűen először lisztben, tojásban, végül pedig kókuszreszelékben forgatjuk meg. Ha egy ételben a húsokat lisztbe kell forgatni, általában graham lisztet használok, de ezt persze nyugodtan helyettesíthetjük más fajtával is, kinek-kinek ízlése szerint. A kókusztól pedig nem kell idegenkedni, nagyon lágyan érződik majd végül a húson.A sütőt előmelegítjük, közepesnél kicsit alacsonyabb hőfokra. A húsokat sütőpapírral fedett tepsire fektetjük, és egy konyhai ecset segítségével mindkét oldalukat finoman megkenjük olajjal. A sütő aljába vizet teszünk párologni, hogy a hús minél puhább maradjon, és ne égjen meg a panír.40 percig sütjük. 20 perc után, vagy amikor már kissé kezdenek barnulni, megfordítjuk a húsokat, hogy mindkét oldaluk egyenletesen süljön át.Barna rizzsel, salátával tálalhatjuk.Egy szelet 2,22 g CH-t tartalmaz.Jó étvágyat hozzá!