by SüllőcskeRégi szakácskönyvek megsárgult lapjain, vén székelyek, csángók, Mezőségen élők megemlékezéseiben és most, a Pásztortűznél újra megelevenedik Erdély régi étke, a bálmos.A szó a kicsapódott tejzsírt jelöli, mellyel
kásaétel fő és ez is ezt a nevet viseli.De milyen az eredeti, az igazi bálmos?Kétféle is lehet. Egyik változat szerint édes tejben sajtot olvasztunk, puliszkalisztet szórunk bele keveset, épp csak bekötjük.A másik még izgalmasabb. Ehhez viszont a tehéntej nemigen alkalmas, jobb annál a zsíros juhtej, ebből is készült leggyakrabban.De ha igazán nagy ételélményre vágyunk, bivalytejet használjunk! A legvénebb atyák sűrű bólogatásba kezdenek, ha a bivalybálmost emlitjük.
A juhtejsűrűből készült hasonló ízvilágú, mint a túrós puliszka, ezért az egyedi bivalybálmost idéztem meg, éspedig Székelyföldön.Hagyományos nyári alkotótáborunk alkalmával, szokásos kedves túlórázásom műveltem, az ételgyűjtést, jegyzetelést, éspedig
Múzsámmal, Anahitával. Bivalytartó embert kerestünk, s találtunk a szomszédos faluban. Kápolnásfaluban régebben sok bivalyt tartottak, mint erős, kitartó igavonókat. Ma már csak a mindenki által ismert Biharos Dénes szeretete neveli azt a hat bivalyt melyek tejéből szerettünk volna egy keveset.Kápolnáson épp falunapok kezdődtek, a gazdát nem találtuk otthon, de a kocsmában tudták, a szépállat kiállításra vitte bivalyát. Itt értük utol Dénest, akivel megbeszéltük a találkát az esti fejés idejére. Este megfigyelhettük a fejést, és meghallgattuk a gazda lelkes és szeretetteljes beszámolóját állatairól.Házába invitált, szilvóriumot töltött, neje pityókás kenyeret, bivalysajtot kerített az asztalra. Mit mondjak, jócskán ottragadtunk, igen jót beszélgettünk, hosszan, közben eszegetve.































































A bivalysajt remek volt, a saját, kemencés kenyér is, a pálinka pedig igencsak elérte a kívánt hatást, a szavak, a gondolatok megeredését. Kaptunk aztán két és fél liter vakítóan fehér tejet, amiben köztudottan nincs karotin.




























































Az a megfigyelésem, hogy a bálmos legfőbb motívuma: a tej zsírosabb részeiben fővő puliszka keverése a vaj kiköpülése egyben. Enélkül nem bálmos az. Akkor sem nevezném annak, ha közben vajat adnánk hozzá.A tejet két részre osztottuk, felét felfőztük, lefölöztük, a tejet jóízűen elköltöttük.Másik felét megaltattuk, tejfelét levettük. A tejfelt, a tejszínt, pár kanál aludttejjel összeöntöttük.





























































Rózánál, aki táborunkra főz, éspedig csodákat, mindennapos vendégek vagyunk, nem is tudom miért. Szerinte túlsütöm a pisztrángot, mondja nekem. Szóval, ért hozzá. Kölcsönadta a férje által öntött, nyeles puliszkafőzőjét, nyári konyháját.


























































Itt készült a posztétel. Amint a tejsűrű felmelegedett, normál puliszkatechnikával, keverés közben ment hozzá a nagyon jó minőségű puliszkaliszt.




























































Először klasszikusan ragadt az edény falához, majd kezdett elválni tőle.