Kenyér Mártitól

  • 2015.02.27.
  • 2

Visszatérésem hevében jelentkeztem a 21. Blogkóstolóra.
Mártitól kellett választanom, ami nem is volt nehéz, hiszen régóta szemezgetek a receptjeiből. Persze nem én lettem volna, ha utolsó pillanatban csinálom meg a bejegyzést, de hát miért is változnék ? ;)
Jó ideje nem veszünk boltban kenyeret, zsömlét, mivel szeretem tudni, mit eszünk. Eddigi próbálkozásaim megtalálhatóak
itt, itt és itt. Egyből kenyérre kerestem rá, nem is volt nehéz dolgom :) Mártiéknál a férje (a volt osztályfőnököm) a kenyér felelős. Úgyhogy ha jól belegondolunk, most a Tanár Úr receptjét próbálhattam ki. Ezúton is köszönöm, hogy belekóstolhattam!Hozzávalók:Kovász:
1,5 dl langyos tej1 dl víz1 kk cukor1 ek liszt5 dkg élesztőLiszt (80 dkg fehér - 20 dkg teljes kiőrlésű)1,5 ek só2,5 dl langyos víz4 ek olajmagvak tetszőlegesenElőször a kovászt csinálom meg. A hozzávalókat összeöntöm és hagyom felfutni. Amíg megérik, addig a többi hozzávalót egy dagasztótálba öntöm (nekem ez a mixerem tálja, mert nem bírok hosszan kézzel dagasztani), majd a felfutott kovászt ráöntöm és addig dagasztom, amíg alaposan el nem dolgozta a gép. Duplájára kelesztem, két kenyeret formázok belőle, és előmelegített 200 fokos sütőben kb. 40 percet sütöm. (Mártiéknál még volt egy 15 perces sütési időszak is, de én úgy éreztem, hogy erre most nincs szükség, így kivettem a sütőből).Miért szeretem? Nagyon finom ízű, ropogós héjú kenyérke. Nem kell hozzá extra hozzávaló, mindig van itthon hozzá minden.A fotókért elnézést, elromlott a gépem, sajnos telefonnal tudtunk csak képet csinálni, de újrasütésnél cserélem őket.

Címkék

Kenyér