Laskagombás mascarponés pite mézes baconnel

  • 2017.04.25.
  • 0

Nehezen érkezik a tavasz, nehezen hangolódok rá a tavaszi ételekre, salátákra. A konyhámban sokszor visszatérek még a hidegebb hónapok receptjeihez. 
Nem tudom említettem-e már, de nagy gombarajongó vagyok. Érdekes módon felnőtt koromban szerettem meg, azelőtt a legapróbb gombadarabot is kipiszkáltam bármelyik ételből. Azt hiszem most már átestem a ló túlsó oldalára, egyszerűen rajongok érte. Minden gombáért, bármilyen formájában szívesen fogyasztom. A mostani recepthez laskakobmát használtam. Eddig nem nagyon főztem vele és érdekes tapasztalat volt, hogy mennyire másképp viselkedik, mint az általam eddig megismert gombák. Bár a víztartalma igen magas, mégsem annyira vizes, mint például a sokak által ismert és fogyasztott csiperkegomba. Pirításkor lényegesen kevesebb vizet veszít, az állaga sokkal konzisztensebb, formáját is jobban megőrzi a hevítés során. 
Egy klasszikus pitét készítettem belőle, kiegészítve krémsajttal, rukkolával, sok-sok hagymával.

Az alapja egy hagyományos sós linzertészta.
- 250 gr liszt
- 150 gr vaj 
- 1 tojás
- 1 evőkanál víz és só
Lazán kell összegyúrni a hozzávalókat, nem engedni a vajnak hogy túlságosan megmelegedjen. Jót tesz az ilyen típusú tésztáknak a hideg, miután elegyedtek a hozzávalók és gyúrhatóvá váltak, célszerű hűtőbe tenni további felhasználás előtt. Én kb egy órán keresztül hagytam a hűtőben, aztán kinyújtottam és a piteformába tettem. 
Ezalatt az idő alatt elkészítettem a feltétet. Ez egy zöldséges krémsajtos keverék, a hozzávalói a következők: 
- 500 gr laskagomba
- egy marék rukkola
- 250 gr mascarpone
- 3 fej lilahagyma
- 2 szál újhagyma 
- pár szelet bacon
- méz
- vaj, olívaolaj
Az újhagymát karikára vágtam, a lilahagymát szintén. Előtte a vajat felolvasztottam a serpenyőben és kb egy teáskanálnyi mézet csurgattam hozzá, hogy a hagymák még karamellesebb, még finomabb ízt kapjanak. Közepes lángon szépen megkaramellizáltam a hagymákat, kb negyedóra alatt. Figyelni kell nehogy megégjenek, a cukor miatt hamar pirul ha nagy a hő. A gombákat felszeleteltem, egy másik serpenyőben, olívaolajon megpirítottam nagy lángon, kb 10 percig, sóval, borssal. A főzős része itt vége is. Ezután a pitetésztát kivettem a hűtőből, kb fél cm vastagságúra nyújtottam és belefektettem a formába. Elősütöttem kb 10 percig 200 fokos sütőben (nem vacakoltam babokkal és egyébb súlyokkal hogy ne púposodjon fel a tészta, simán előpirítottam a tűzforró sütőben, persze előtte megszurkáltam villával. Nem púposodott. Persze lehet vaksütést is csinálni, ha biztosra akarsz menni:).) 
Szorítottam helyet a mézes baconnek a sütőben a tészta mellett, egyszerre sültek (de külön tepsiben:)). A nyers baconszeleteket bekentem mézzel és amíg a tészta sült, addig sült a szalonna is (talán kicsit tovább, addig amíg jó ropogós nem lesz, kb 15 perc). 
A mascarponét elkevertem a kissé kihűlt hagymával és gombával, belekevertem aprított rukkolát (itt azuram hördült egy nagyot hogy salátát nem sütünk, pedig de::)), sóztam borsoztam. Szépen elkenegettem a tésztán a masszát és gyönyörködtem egy darabig a látványban:). Miután kigyönyörködtem magam, betoltam a sütőbe és kb negyedóra alatt készre sütöttem 200 fokon. A sült szalonnát a tetejére szórtam miután kivettem a sütőből.