Nyári lazac sült

  • 2018.07.27.
  • 1

Imádom a lazacot, de ez esetben nehéz eldönteni, hogy a köret vagy a hal jobb!? Együtt a kettő amúgy, de ez a saláta mennyei, igazi nyári ízbomba, amit akár önmagában is megéri egy púpos tállal elfogyasztani.A lazaccal úgy vagyok, mint a kacsával, minden évszakban elkészül egy verzió és a köret a szezonális hozzávalókból, zöldségekből és gyümölcsökből kerül kiválasztásra. Így nem lehet megunni, no nem mintha túl gyakran ennék lazacot és kacsát. Persze ezt akár csirkével is el lehet játszani, de a lazactól valahogy fejedelmibb az egész, és ez jót tesz a lelkemnek, pedig pofonegyszerű az egész étel. Gyakorlatilag 10 perc alatt kész!Meleg, fülledt napokra ideális, a saláta ízeitől kipattan a szemetek, pláne, ha bazsalikom helyett mentát tesztek bele. Nekem az már picit erős, bár tény, hogy a dinnye-menta-feta triumvirátusa például isteni.Nem ragozom, próbáljátok ki, ha a lazac nem jön be, akkor a salátát kötelező!!!Hozzávalók 2 főre:2 szelet lazac1 gerezd fokhagyma1-1 teáskanál vaj és kókuszolajsó, borsKöret:4 kicsi paradicsom2 barackdinnye felkockázva (kb. egy maréknyi)pár szál friss bazsalikom1 kis fej lilahagymanegyed citrom leve2 evőkanál olívaolajsó, borsA paradicsomot és a gyümölcsöket nagyobb darabokra vágtam, a bazsalikomot felaprítottam a hagymával együtt, majd csorgattam rá olívaolajat, citromlevet, sóztam, borsoztam és alaposan összekevertem és a hűtőben állni hagytam, míg a lazac elkészült.Lazac patkót vettem, amit középen a csontnál félbevágtam és szemöldökcsipesszel kihúzkodtam a szálkákat belőle, persze egyszerűbb, ha filét vesztek. Sóztam, borsoztam mindkét oldalát és kókuszolaj-vaj keverékén, bőrével lefelé sütni kezdtem. Attól függ milyen vastag a szelet, de 2-3 perc elég neki oldalanként. Mikor a másik oldala sült már, a tetejére pici fokhagymát reszeltem.Tálalásnál megcsorgattam citromlével és mellé halmoztam a salátát.Hasonló bejegyzések:Koriander pestós lazacSült csirkemell répás zelleres bolognai raguvalSertésszűz sült répával és kajszimártássalSült lazac cseresznyés salsávalBarackos tofus nyári salátaLazac tormás céklás édesburgonyapürévelLazac, almás zelleres salátával gofriágyonParadicsomszószban sült tojás